Már nem csak az inflációra figyel az Európai Központi Bank
Amióta Lagarde az elnök, társadalmi és szociális kérdésekkel is foglalkozik az európai jegybank.
Amióta Lagarde az elnök, társadalmi és szociális kérdésekkel is foglalkozik az európai jegybank.
Frankfurt várakozásai szerint az eurózóna gazdasági visszaesése nyolc százalék lesz idén a korábban várt, 8,7 százalékkal szemben.
Az egyes tagállamok gazdasági visszaesése és válságból való kilábalása között jelentős eltérések vannak.
Egyértelműen elértük a mélypontot a gazdaságban, legalábbis Christine Lagarde szerint.
Megkerülhetetlen tényezővé vált a nők szerepe a politikában. De arra, hogy a világpolitikában kialakuljon a nemek közötti egyenlőség, a számítások szerint még legalább száz évet várni kell.
Míg Európa a klímavédelemre helyezné a hangsúlyt, az Egyesült Államok ragaszkodik a hagyományos energiaforrásokhoz – derült ki a Világgazdasági Fórum zárónapján a világ legbefolyásosabb gazdasági vezetőinek beszédéből.
Nem változtatott monetáris politikáján az Európai Központi Bank idei első kamatdöntő ülésén, az eszközvásárlási program is folytatódik.
Christine Lagarde, az intézmény ősszel kinevezett elnöke a jelek szerint ellenállásra számíthat az igazgatótanács új tagja, Isabel Schnabel részéről.
Lagarde megemlítette, hogy a kockázatokat az eurózónában nem lehet úgy szétteríteni, mint máshol, ahol egy valutát egy ország használ.
A gazdaság növekedését támogató és a környezet védelmét szolgáló innovációkra és befektetésekre szólította fel az európai országokat Christine Lagarde az Európai Központi Bank (EKB) új elnökeként tartott első nagy beszédében pénteken Frankfurtban egy bank
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közerkölcs megsértése miatt is vizsgálódnak.
A veszprémi székesegyház és valamennyi egyházi épület teljes egészében Magyarország kormányának támogatásával újult meg.
Végső nyugalomra helyezték a szeptember 22-én, 89 évesen elhunyt herceget.
Ezt nem teszi ki az ablakba a Tisza-vezér.
Előszeretettel támogat iszlám szervezeteket a tőzsdespekuláns.
Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök vasárnap, az előző napi helyhatósági választások utáni követő tüntetéseket kommentálta.
A svéd klímaaktivista a bánásmódra panaszkodott.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
A Ferencváros csatárának nehezére esett elfogadni, hogy a tolnaiak a hosszabbításban egyenlítettek.
A Liverpool középpályása örömet okozott a rajongóknak, vígan pózolt velük.
Bognár György, a Paks vezetőedzője szerint egyik csapat sem érdemelt ma győzelmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.