Betonszabály

Megkerülhetetlen tényezővé vált a nők szerepe a politikában. A legfelsőbb szinteken tavaly is több hölgy vett részt a hatalomban, mint korábban. Előretörésük megkérdőjelezhetetlen. De arra, hogy a világpolitikában kialakuljon a nemek közötti egyenlőség, a jelenlegi számítások szerint még legalább száz évet várni kell.

Angela Merkel német kancellár karneváli gúnyfigurájának előkészítése. Megszakított női vonal? Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Akármerre pillantunk, szinte mindenhol női sziluetteket láthatunk a politikában. Kezdve azzal, hogy az Európai Unió „kormányának” élére és az Európai Központi Bank vezető posztjára tavaly varázsütésre választották meg őket vezetőnek, ezzel példázva a nők előretörését. Ursula von der Leyen és Christine La­garde­ személyükben az első nők, akik ilyen fontos európai intézményt vezetnek. A felmerülő lehetőségek közül azt se vessük el, hogy a kiválasztás során talán a férfiak nem tudtak megegyezni a saját nemükből érkező jelölt személyében, és ekkor kezdték számba venni az esélyes női pályázókat. Mára az Európai Unió kormányában is fontos szempont lett az, hogy a bizottság különböző tárcáit a nemek azonos arányban kapják.

Ha végignézünk Skandinávia országain, kevesebb férfi miniszterelnök van, mint női. Európa legerősebb államát, Németországot 15 éve Angela Merkel irányítja, sokféleképpen lehet megítélni politikáját, de ez vitathatatlan teljesítmény.

A korábban csak a férfiak vadászterületének számító politika színpadán más földrészeken is kezdenek helyet követelni maguknak a nők. Afrika is előretör a miniszterré való kinevezésükben. A 2018-as mali kormánytagok harmada nő volt. Etiópiában Abij Ahmed kabinetjében a húsz miniszterből tíz a gyengébb nemhez tartozik. Ruanda a fekete földrész „Svédországa”: az Afrika közepén fekvő ország parlamentjének 61 százaléka honanya. Ennyire felvilágosultak lennének afrikai barátaink? Vagy csupán az játszik szerepet e döntésekben, hogy a magát demokratikusnak beállító rendszer a nők „beengedésével” további jó pontokat akar szerezni Nyugaton? A férfitársadalom nőszemlélete gyaníthatóan nem tükrözi ezt a hatalmas fejlődést. Dél-Amerikában Bolívia és Kuba vetekszik Ruandával, ezekben az országokban több a női képviselő a parlamentben, mint a férfi. De ha az amerikai földrészről demokratikus országokat kellene megnevezni, nem biztos, hogy ennek a két országnak a neve ugrana be elsőre.

Világviszonylatban – tavalyi kimutatás szerint – 15 ország miniszterelnöke nő. Ez csupán az államok hat százaléka. Most örüljünk ennek a nagy előretörésnek, vagy szomorkodjunk a lassú haladás láttán? Helyén kell értékelni a dolgokat. Finnország 1906-ban biztosított elsőként szavazati jogot a nőknek, és ugyanabban az évben törvényileg garantálta megválaszthatóságukat. Svájc – amelyről nem a diktatórikus eszmék jutnak eszünkbe – ugyanezt 1971-ben a világ egyik sereghajtójaként biztosította a nőknek. De Olaszországban és Franciaországban is a második világháború vége után négy évvel helyezték politikailag egyenlő helyre őket a férfiakkal.

Lehet azon elmélkedni, hogy több mint egy évszázad után még mindig elenyésző százalékban vannak hatalmon, ám van egy úgynevezett betonszabály, amely derűlátásra ad okot. Ha valahol a nemek közötti egyenlőség érdekében lépéseket tesznek, azt szinte sohasem vonják vissza, sohasem teszik semmissé. Példa erre Chile. Az 1990-ben véget érő katonai diktatúra után létrejött santiagói kormányban öt százalék volt a nők aránya. A szocialista Michelle Bachelet, az első nő, aki 2006-ban megszerezte a legfőbb végrehajtó hatalmat, az elnöki posztot, tökéletes nemek közti egyensúlyon alapuló kormányt hozott létre. Az őt követő konzervatív Sebastián Piñera sem tért vissza a Bachelet-t megelőző korszakhoz, bár a minisztereknek kevesebb mint a fele nő, de azért előző kormányában nagy számban képviseltették magukat hölgyek.

Milyen miniszteri posztokat töltenek be általában? A szociális szférában – legalábbis a kormányfők szerint – különösen otthon vannak, pedig a család- és gyermekjogi tárcát a második helyen töltik be. Aztán jön a közoktatás, a környezetvédelem, a nemek közötti egyenlőség, valamint az egészségügy. Természetesen vannak példák arra is, hogy „komolyabb”, főleg férfiaknak fenntartott tárcát kapnak meg, mint a gazdaság és pénzügy, a védelem, de esetenként a külügyminiszteri posztot is. Ursula von der Leyen kétszer volt német védelmi miniszter, mielőtt megkezdte karrierjét az Európai Bizottság élén. Jelenlegi utódja a kereszténydemokraták volt elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer, aki a közelmúltban jelentette be idő előtti távozását a párt éléről, ami újabb nehéz helyzetet teremtett a kormányzó CDU-ban.

Franciaországnak is női védelmi minisztere van Florence Parly személyében. Mindenesetre ugyancsak bátor lépés ilyen, férfiak által uralt közegben „parancsnoki” beosztást adni egy nőnek. Svédországban a diplomáciát irányítja hölgy, csakúgy mint Maliban, azért ez mégis közelebb áll egy női lélekhez, mint például egy vadászrepülőgép felépítése. Úgy látszik, ilyen feladatokkal azt akarják példázni, hogy egy nő is kiválóan tudja azt, hogy mire van szüksége a hadseregnek. Meg is nézhetjük a német haderő állapotát.

Mielőtt Angela Merkelt kancellárrá választották, a német politikai közéletre nem volt jellemző a nemek túlzott kiegyenlítődése, sőt. Míg Kohl kancellár keleti kiválasztottja fel nem tűnt, a férfiak sportjának adott helyszínt ez a terep. Aztán Merkel bizonyított, és kezdetekben határozottan végig tudta vinni a hazai és európai elképzeléseit. Az elmúlt hónapokban olyan helyzet adódott, hogy barátnője, a hétgyermekes Von der Leyen európai vezetővé vált. A saját utódlására kiválasztott Annegret Kramp-Karrenbauer, akinek feladata lett volna a női vonal továbbvitele Németország élén, a türingiai helyhatósági választások után kapott bírálatokra váratlanul bedobta a törülközőt. Azt szinte biztosan állíthatjuk, hogy a CDU élén az utódja nem a gyengébb nemből fog kikerülni, így a távozását előkészítő Merkel álmai is csak részben teljesülnek – írta a Der Spiegel német hetilap.

Angela Merkel német kancellár karneváli gúnyfigurájának előkészítése. Megszakított női vonal?
Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Skandinávia más tészta, itt már nincs abban semmi meglepő, hogy a nők vezető politikai pozíciókat töltenek be. Finnország például határozottan büszke a nagyrészt fiatal nőkből álló kormányára. A múlt év végén a szociáldemokrata párt 34 éves vezetője, Sanna Marin került hatalomra. Csak a XXI. század kezdetétől számítva a női nem két kormányfőt és egy rendkívül népszerű államelnököt, Tarja Halonent adott az országnak. Csak egyetlen európai országnak, Ausztriának van fiatalabb miniszterelnöke Sebastian Kurz személyében, aki egy évvel ifjabb finn kolléganőjénél. A Sanna Marin által – aki maga is nagy harcosa a nemek egyenlőségének – összehozott négypárti koalíció minden tömörülését nő vezeti. Úgy látszik, e téren nem nyilvánult meg a kiegyenlítősdi, hozott anyagból kellett dolgozni. Rá­adásul három pártnak negyven évnél fiatalabb hölgy a vezetője. Egy finn vicc szerint egy kisfiú, aki általában csak női politikusokat lát a finn tévében, megkérdezi apját: „Apa, ha felnövök, belőlem is lehet pártvezető, vagy az csak kislányoknak van fenntartva?”

De hol vannak a férfiak? Gyeden. Finnországban semmi meglepő nincs abban, ha az apa marad otthon a kisgyermekkel. Az ország világbajnok abban a kategóriában, hogy mennyi otthoni munkából veszik ki a részüket a férfiak. A gyermek általános iskola előtti korában is a finn apák foglalkoznak a legtöbbet kisgyermekükkel. A finnek rendkívül haladóak, a genderideológia nagy pártolói, megalkották a nőnemű és hímnemű megszólítás mellett a semlegesnemet, a hänt, hogy azok se érezzék magukat kizárva a társadalomból, akik egyik nemmel sem tudnak azonosulni.

A skandinávok vezetik azt a világranglistát is, amelyen azt mérik, hogy a férfi-női egyenlőség milyen fokon áll. Az első négy ország észak-európai – Izland, Norvégia, Finn- és Svédország –, utána jön egy meglepetésállam: Nicaragua. Diktatúrába hajló, szocializmusra hajazó rendszer van az országban a volt szandinista felkelő, Daniel Ortega vezetésével, aki választásokon is győzedelmeskedett. Felesége és volt harcostársa, Rosario Murillo az alelnöke, így elég befolyásos, hogy „haladó” törvényeket vezessen be az országban. Csak gyanítják a nicaraguaiak, hogy ki viseli a nadrágot a családban.

Mit vizsgálnak, amikor ilyen rangsort állítanak fel? A davosi Világgazdasági Fórum minden évben készített elemzést arról, hogy mennyire valósul meg a nemek közötti egyenlőség a gazdasági részvételben, mennyi a fizetések közötti különbség. Az iskolai képzés elérésében esetleg különböző szabályok és szokások nem akadályozhatják-e az előrejutást? Végül felmérik az egészségügyi szolgáltatások elérését és azt, hogy hány nő vesz részt a politikai életben. Hozzáértő matematikusok kiszámolták, hogy világméretekben a teljes férfi-női egyenlőség eléréséhez 257 év kell. Sajnos nem tudjuk a számítás részleteit, de az eredmény nem valami szívderítő. Egy apró megjegyzés: és mi lesz a semlegesneműekkel…

A The Guardian brit napilap meglehetősen szégyenkezve azt közölte, hogy Nagy-Britannia hátul kullog – a huszadik hely környékén áll – „a társadalmi nemek közötti szakadék leküzdésében”. De például abban a kategóriában, hogy mennyi nő tölt be jelentős szerepet a politikában, viszonylag kedvező a helye, 28 százalékra tették Nagy-Britanniát. Az Egyesült Államokban ez az arány húsz százalék, míg a világon alig haladja meg a 18 százalékot.

A brit lap a következőket állapítja meg: „Annak ellenére, hogy szinte minden kormány azzal az ígérettel rugaszkodik neki a munkának, hogy átfogó intézkedéseket hoz a férfi-női egyenlőség eléréséért, az évek folyamán nem történik szinte semmi. A politikában sem emelkedik látványosan a nők száma. A gazdasági életben a brit nők 16 százalékkal kevesebb fizetést visznek haza ugyanazért a munkáért, mint a férfiak, míg ez a szám az észak-európai országokban hét százalék körül mozog.” Tökéletes egyenlőség jelenleg nem létezik sehol, még a legfejlettebb államokban sem: Izlandon 88 százalékos, Norvégiá­ban 84 és Finnországban 83 százalékot mértek az ideális állapothoz képest – legalábbis az idézett felmérés szerint.

Vajon a politikában hozott-e változást az egyre több nő megjelenése? Ez ugyancsak kérdéses. Eleve nagyrészt férfiközösségben kell érvényesíteni a politikai akaratukat. Jelenleg inkább ők azok, akik átveszik a másik nem viselkedési szokásait, mint fordítva – állapította meg a francia Le Figaro. A férfitulajdonságokkal rendelkező nők a politikában különösen sikeresek. De egy Indira Gandhi, egy Margaret Thatcher, egy Angela Merkel nem terem minden fán.

Ma inkább sokszor olyan amazonokat látunk, akik előzetesen alaposan felöntöttek a garatra a „mindenkit legyőző és apró darabokra tépő” varázsitalból. Néha habzó szájjal, még a férfiakon is túltéve nekirontanak az ellenségnek. Nyoma sincs a türelemnek, a megértésnek, a lefegyverző gyengédségnek, az őszinteségnek. A nők közül számosan okosak, ráadásul kitartóak, nagy munkabírásúak, másként forog az eszük kereke. Bizony szükség lenne arra, hogy mind többen kipróbálják magukat a politika színpadán, ahol oly áporodott a levegő.

Még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy valóban más legyen a politika arculata. Ne csak egy-egy kiemelkedő politikusnő legyen, hanem tömegével jelentkezzenek. Ám erre, ha hiszünk a számtudósoknak, még jó pár nemzedéket várni kell.

Marine és Marion

Egy hónapja valóságos sztárként kezelték Rómában ezt a törékeny, szőke, fiatal francia nőt. A harmincesztendős Marion Maréchalról van szó, aki a Nemzeti Konzervatív Konferencián az oktatás fontosságáról szólt. Talán ez a név nem annyira ismert a magyar olvasók számára, de ha hozzátesszük a Le Pent, akkor már dereng valami. Marion is a Le Pen család tagja, unokája Jean-Marie Le Pennek, unokahúga Marine Le Pennek, a jobboldali Nemzeti Tömörülés pártvezetőjének.

Marion a 2012-es parlamenti választásokon 21 éves korában az V. köztársaság legfiatalabb képviselőjeként került be a nemzetgyűlésbe, természetesen a Nemzeti Front színeiben, amelyet akkor már Marine vezetett. Aztán eltávolodott a párttól, állítólag ebben szerepet játszott az is, hogy nem jött ki jól nagynénjével. „Marine-ből sohasem lesz elnök” – mondta egyszer, ami valószínűleg nem esett jól nagynénjének. Úgy döntött, hogy feladja a képviselőséget: fiatal még, neki tanulnia kell. Aztán tanulóból magániskola-vezető lett: Lyonban létrehozta A Társadalmi, Gazdasági és Politikai Tudományok Intézetét, saját oktatási intézményét. Itt konzervatív szempontból szemlélik és oktatják a világ történéseit, ez az egyik fő erénye a lyoni intézetnek. Marion mindig kitér, ha az utóbbi időben politikáról kérdezik. Újságírók faggatására a közelmúltban egyértelműen kijelentette, hogy nem indul a következő – 2022-es – francia elnökválasztásokon. Hosszú távon gondolkozik. Szavaiból kiderült az is, hogy az egész francia konzervatív táborra számít, talán ő képes lesz összefogni a francia jobboldalt.

Marine Le Pen januárban bejelentette, hogy indul a 2022-es elnökválasztáson, hogy visszavágjon Macronnak. Több mint két évvel a választások kiírása előtt történt ez, egyesek szerint túl korai a bejelentés. Marine úgy ítéli meg, hogy hosszú ügetésbe kezd. Vannak elemzők, akik úgy látják, a Nemzeti Tömörülés – új névvel – végleg megszabadult az apja ugyancsak kínos botrányaitól, ugyanolyan párt lett, mint a többi. Mások viszont kételkednek ebben: még két év múlva is hat a szélsőjobboldali mérgező jelző. Marine Le Pennek a választók előtt van ideje ezt okos politikával semlegesíteni. Ha most is elbukik, akkor elő kell húzni a talonból a tiszta és még mindig fiatal, ekkorra már elegendő politikai tapasztalatot gyűjtő Mariont.