Tíz év börtönt ért a nők és gyermekek kivégzése + videó
Kameruni katonák civileken torolták meg, amiért együttműködtek az ellenséggel.
Kameruni katonák civileken torolták meg, amiért együttműködtek az ellenséggel.

Nem ismerte el bűnösségét a keddi előkészítő ülésen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az, a Liget felújítása ellen tiltakozó hét aktivista, akit korábban garázdaság, illetve rongálás miatt tárgyalás megtartása nélkül 200-250 óra közérdekű munkával sújto
Szakmai és civil szervezetek tiltakoznak a Liget Budapest projekt politikai célú megcsonkítása ellen.

Ismeretlen fegyveresek meggyilkoltak 22 civilt – köztük 14 gyereket – Kamerunban, az angol anyanyelvűek lakta Északnyugati tartományban – közölte az ENSZ vasárnap.
Az idei 7,7 milliárd forintról jövőre 9,2 milliárd forintra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása – jelentette be tegnap a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Legkevesebb 9 ember, köztük több gyerek meghalt Szíria északnyugati részén a kormányerők vagy a velük szövetséges orosz légierő által végrehajtott légicsapásokban – jelentette vasárnap a brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Mintegy 20 civil életét vesztette vasárnapra virradóra dzsihadisták támadásában Burkina Faso északi részén – közölték helyi illetékesek.
Az Egyesült Államokban a hasonló entitásokat külföldi ügynökszervezetként kezelik, aktivitásukat kiemelten figyelik, tevékenységüket regisztrációhoz kötik – áll a közleményben.
A családpolitikai döntések előkészítésénél a kormány és a civilek közötti emberi hang és kommunikáció sokat segít abban, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat – emelte ki a politikus.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.