Tüntettek a magyar civilek a varsói liberális terror ellen
Donald Tusk hatalomra kerülésével bebizonyosodott, hogy mire képes a nemzetellenes, globalista, balliberális kabinet.
Donald Tusk hatalomra kerülésével bebizonyosodott, hogy mire képes a nemzetellenes, globalista, balliberális kabinet.
Donald Tusk kormánya farkasétvággyal kezdett neki a demokrácia és a lengyel keresztény hagyományok felfalásának.
A magyarok nagy többsége talán nem véletlenül úgy véli, hogy a nagykövet rossz úton jár – olvasható a CÖF–CÖKA közleményében.
Valójában a szimpatizánsokat akarhatták összeírni a fővárosi adófizetők pénzén – közölték a civilek.
Egy város összes önkormányzati fenntartású óvodájának alkalmazottja sztrájkolt, emiatt a gyerekeknek otthon kellett maradniuk.
Csizmadia László, a szervezet elnöke szerint Karácsony Gergely egy politikai analfabéta, amikor arról beszél, hogy hazánk háborúban áll Ororszországgal.
Csizmadia László a CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke nyílt levelet intézett Karácsony Gergelynek.
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány udvariatlannak találja, hogy a békemenetek sokaságának szervezőjét a Magyarországra látogató bizottság nem kereste.
A CÖF–CÖKA a közleményében kiemelte: a betegségéből lábadozó pápa személyes erőfeszítése Krisztus kereszthordozására emlékeztet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.
The influential investment advisory firm has four possible scenarios for the future of Ukraine. None of them include a Ukrainian victory.
Tombol a kettős mérce.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.
The influential investment advisory firm has four possible scenarios for the future of Ukraine. None of them include a Ukrainian victory.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.