Könnyebb lett tavaly a megélhetés
Éves összevetésben közel húszezermilliárd forintot tett ki a magyar családok háztartási célú fogyasztási kiadásainak növekedése 2018-ban.
Éves összevetésben közel húszezermilliárd forintot tett ki a magyar családok háztartási célú fogyasztási kiadásainak növekedése 2018-ban.

A 21. században Magyarországon a nőknek nem az a legnagyobb kihívás, hogy munkát találjanak, ennél is fontosabb a munka és a magánélet összehangolása – jelentette ki Illés Boglárka.
A kormányszóvivő szerint nem volt rendjén, hogy az elmúlt években a civil szervezetek függetlenként prezentálták magukat és így befolyásolták a társadalmat illetve a közhangulatot.
Az utóbbi években szélsőséges társadalomtudósok, befolyásos üzletemberek és mértékadónak tartott agytrösztök is hadat üzentek a hagyományos, többgyermekes családmodellnek.

Áll a bál az Eurovíziós Dalfesztivál romániai válogatója után, a román sajtó szerint ugyanis a verseny döntőjében nem kizárólag szakmai szempontok alapján történt a kiválasztás.
A magyar társadalom erejét ezer éve az adja, hogy képes az alapértékeinek megfelelően élni és megtalálni a tökéletes egyensúlyt a munka, a családi élet és a haza szolgálata között.
Nem volt még ilyen családtámogatás, nem volt még ilyen akcióterv – miképpen nem volt még soha ilyen tragikus demográfiai helyzet soha Európában.

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) őszinte örömmel fogadja, hogy Orbán Viktor miniszterelnöke családvédelmi akciótervet jelentett be évértékelő beszédében – közölte a szervezet.
A nagyobbik kormányzópárt szerint az ellenzéki pártoknak ismét lesz lehetőségük, hogy végre a magyar fiatalok és gyermekes családok mellé álljanak.
A házasság szövetség, a jogokon és a kötelességeken túl azt is jelenti, hogy a férj és a feleség egész életre szóló társa egymásnak – mondta az újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit plébánia plébániai kormányzója, esperes az M1 aktuális csatornán vasárnap



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt szakértője újabb részleteket árult el a baloldali párt terveiről.

Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban.

A balliberális Tisza Párt a 13. és a 14. havi nyugdíjat azonnal megszüntetné.

Az országosan forgalmazott gyümölcslé nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.

Horrorisztikus.

A tavalyi év utolsó hónapja a tízedik legszárazabb december volt 1901 óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.