Egyre kevesebbet kell a magyaroknak lakhatásra fordítaniuk
Rétvári Bence: Számos intézkedés javította a fiatalok és a családosok lakhatási körülményeit.
Rétvári Bence: Számos intézkedés javította a fiatalok és a családosok lakhatási körülményeit.

Javulnak a demográfiai mutatók, nő a gyermekvállalási kedv és a foglalkoztatottsági szint is.

Az édesanyák több pénzből gazdálkodhatnak a gyermek megszületését követően, mint azt megelőzően.

A 2021-es költségvetésben a családok támogatására fordított összeg több mint két és félszerese a 2010-esnek.

Az elmúlt egy év a családokért történő összefogásról szólt – jelentette ki Novák Katalin.

Anyagilag is és erkölcsileg is elismeri a kormány azt, ha valaki gyermeket vállal.

Magyarországon 2010 óta évről évre újabb családtámogatási programokat jelent be a kormány.
Több mint húszezer gyermek után igényelték az anyasági támogatást és a babakötvényt.
Az a cél, hogy hazánk családbarát ország legyen, és ezen a mostanihoz hasonló nehezebb idők sem változtatnak.
A felfutásban nagy szerepe van a családvédelmi akciótervnek, amely használt lakásra is elérhetővé tette a csokot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

A francia válogatott szövetségi kapitánya szerint ez a támadója esetében teljesen természetes.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.