Ki volt valójában a csehek Diana hercegnéje?
Már elérhető A nemzet lánya második epizódja.
Már elérhető A nemzet lánya második epizódja.

A kormánykoalíciós pártok gyengébb eredményt értek el.

Több mint hatvanezer cseh háztartás maradt áram nélkül a heves viharokat követően – jelentette szombaton a CTK hírügynökség az energiaszolgáltatókra hivatkozva.

Van abban meglepetés, hogy a cseh elnök is a Soros-birodalom főtisztjével szalutál?

Csehország lőszerbeszerzési kezdeményezésébe eddig az Európai Unió és a NATO tagállamaiból 15-en kapcsolódtak be, és együttesen több mint 1,6 milliárd eurót adtak össze.

„Abszolút érdekünk, hogy ezt a jó együttműködést ne csak fenntartsuk, hanem folyamatosan fejlesszük is.”

Több ügyben is egyetért a magyar és a cseh komány. Ilyen például a nukleáris energia és a migráció kérdése.

„Az orosz hírszerzési fenyegetés Európában ma valóság.”

Csehország Oscar-nevezett alkotását, az Áldozatot is levetítik.

A sörfesztiválok ideje tavasztól őszig van, télen nagy a sörcsend. Kivételek azonban mindig akadnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.

A tiltakozások eszkalálódnak, a rezsim egzisztenciális válságban van.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

A teheráni magyar nagykövetség továbbra is teljes kapacitással üzemel. Azonban a terület komoly biztonsági kockázatot rejt magában – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.