
- Magyar Nemzet
- csempészet
csempészet

Nem adják fel a dohánycsempészek
A NAV legfrissebb kimutatása szerint január eleje és április vége között a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók 6300 esetben intézkedtek a bűnözőkkel szemben.

Nyolcmillió forintnyi cigarettát csempészett egy ukrán-magyar férfi
Belehúztak az év elején a csempészek
Piacrazziákat tartanak cigarettacsempészek ellen
Nem volt eseménytelen éve a tavalyi a cigarettacsempészet és az illegális dohánykereskedelem megakadályozásával megbízott pénzügyőröknek, pénzügyi nyomozóknak.

Jogerősen hat évre ítéltek egy szerbiai kábítószercsempészt Szegeden
Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy szerbiai férfit, aki több mint 13 kilogramm marihuánát próbált Magyarországon keresztül Szlovákiába csempészni tavaly.
Lőszereket is talált a NAV egy cigarettacsempésznél
Kim Dzsong Unnak szánhatták a lefoglalt nagy mennyiségű szeszes italt
Feltehetően Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek szánt, 90 ezer palacknyi orosz vodkát foglaltak le a holland vámhivatal munkatársai Rotterdamban – közölte az Algemeen Dagblad című holland napilap kedden.
Fontos híreink
Késsel támadt diáktársaira egy 15 éves fiú

Az ukrán hadsereg rakétákkal és drónokkal támadt

A pakisztáni hatóságok őrizetbe vették az iszlámábádi merénylet feltételezett kitervelőjét

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A magyar konyha már a brunch előtt is tudta, hogyan kell reggelizni
Megmutatjuk, hogyan reggeliztek akkor, amikor még volt idő rá.

Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.
Külföldi híreink

Orbán Viktor Trumppal találkozik, Ukrajnában tovább tombol a korrupció
Napi külpolitikai hírösszefoglaló.

Ukrán dróntámadás ért egy orosz rakétahajtóanyag-összetevőket gyártó üzemet
A dróncsapás nagy kiterjedésű tüzet okozott az üzemben.

Egy NATO tagállam vadászgépeket küldött a levegőbe
Lengyelország katonai készültséget rendelt el.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Brüsszel tétlenséggel védi a Muszlim Testvériséget
Politikailag kényes téma Brüsszel számára az ügy.

Harkivban csaptak le az emberrablók
Egy fiatal férfit cibáltak végig egy lépcsőn.

Védelmi és biztonsági kérdések kerültek India fókuszába
Malajziába utazott Narenda Modi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
