
Kevesebb lehetőségük adódik a bűnözőknek. A betörők hiába várnak arra, hogy az emberek elhagyják a házukat.
A javuló adatok oka a koronavírus elleni védekezés miatt elrendelt veszélyhelyzet, illetve az ehhez kapcsolódó intézkedések.
Iránban szombatra 3452-re emelkedett a koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma, miután az utóbbi 24 órában újabb 158 ember halt meg – közölte az egészségügyi minisztérium szombaton.
Franz Allerberger arra hívta fel a figyelmet, hogy a fertőzöttek 3,5 százaléka, összesen 306 ember külföldön, míg a túlnyomó többség Ausztriában kapta meg a koronavírus-fertőzést.
Az államháztartás névértéken számított bruttó konszolidált adóssága a GDP 64,7 százalékát tette ki 2019 végén – közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Húsz dollár alá, tizennyolcéves mélypontra zuhant a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára a legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben hétfőn, mert felizzottak azok a félelmek, hogy hónapokig eltarthat a gazdasági-társadalmi bénults
Egyes kutakon már ma előreszaladtak és kettővel kezdődő számot írtak ki az ártáblára. Legutóbb 2016 februárjában találkozhattak 300 forint alatti árakkal a benzint tankoló autósok.
A légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának jelentős csökkenését észlelték a világ bizonyos városai és régiói felett a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amivel Brüsszelben próbálkoznak, az kevésbé alkotmányos módja a kormányok leváltásának.
Magyar Péterék durva leépítést terveznek az egészségügyben.
Ez alkalomból Kocsis Máté hagyott egy üzenetet Tarr Zoltánnak.
A VII. kerület polgármestere ígéreteivel ellentétben a bulikartell részévé vált.
A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé.
Az üzem Oroszország egyik legnagyobb finomítója, amely évente akár 20 millió tonna olajat is képes feldolgozni.
Szombaton a részvétel többnyire 10–20 százalék között szokott mozogni.
Türki Alalshikh mindenképpen azt szeretné, ha a két brit gigász megküzdene egymással a ringben
A megkérdezett szakértő szerint is kedvező hírt kaptak a hazai vállalkozások.
Andrej Babis plans to implement sovereignist and patriotic policies.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.