Lassú ébredés
Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint a BLM-szimpatizánsok száma jelentősen csökkent.
Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint a BLM-szimpatizánsok száma jelentősen csökkent.
Rétvári Bence szerint ennek a felfelé ívelésnek a megtorpanása jó előjel lehet.
Az előző napokhoz képest csökkent a Covid–19 áldozatainak száma, s már közel kétmillióan kapták meg a vakcinát.
2010 óta hazánkban csaknem egyharmadára csökkent a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya.
A negatív hatás egyelőre a második hullámban is kitart, a mértéke azonban valamelyest csökkent.
Megfelelő HPV-átoltottság esetén töredékére csökkenne a méhnyakrákos megbetegedések száma – közölte a Magyar Rákellenes Liga elnöke.
Az eredmény az év első felében 6,43 millió euró volt, míg az előző év azonos időszakában elérte a 10,51 millió eurót.
Több mint fél százalékkal 20,3 millió tonnára esett vissza az olajkivitel az orosz statisztikai hivatal szerint.
Az év első hat hónapjában 44 250 gyerek született, 2291-gyel több, mint tavaly ilyenkor.
Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos esetek száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amivel Brüsszelben próbálkoznak, az kevésbé alkotmányos módja a kormányok leváltásának.
Magyar Péterék durva leépítést terveznek az egészségügyben.
Ez alkalomból Kocsis Máté hagyott egy üzenetet Tarr Zoltánnak.
A VII. kerület polgármestere ígéreteivel ellentétben a bulikartell részévé vált.
A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé.
Az üzem Oroszország egyik legnagyobb finomítója, amely évente akár 20 millió tonna olajat is képes feldolgozni.
Szombaton a részvétel többnyire 10–20 százalék között szokott mozogni.
Türki Alalshikh mindenképpen azt szeretné, ha a két brit gigász megküzdene egymással a ringben
A megkérdezett szakértő szerint is kedvező hírt kaptak a hazai vállalkozások.
Andrej Babis plans to implement sovereignist and patriotic policies.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.