Drasztikusan csökkent világszerte a bűnözés a koronavírus-járvány következtében bevezetett kijárási korlátozások hatására. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a bűnözés amerikai fellegvárának tekintett Chicagóban 42 százalékkal kevesebb embert vettek őrizetbe kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt az egy évvel ezelőtti adathoz képest. – A dílerek kénytelenek kivárni a gazdasági visszaesés végét – olvasható a cikkben. Los Angelesben 30 százalékkal csökkent a bűnözés március közepe óta, New Yorkban márciusban pedig 12 százalékkal februárhoz képest. – Kevesebb lehetőségük adódik a bűnözőknek. A betörők hiába várnak arra, hogy az emberek elhagyják a házukat – közölte Joe Giacalone, büntetőjoggal foglalkozó professzor az AP-vel.
Javul a helyzet Latin-Amerikában is. Salvadorban „mindössze” napi két gyilkosságot jegyeztek fel a hatóságok márciusban, miközben februárban még négy volt a naponta elkövetett emberölések száma. Kolumbiában 91 embert gyilkoltak meg március utolsó előtti hetében, egy évvel ezelőtt 206 esetet regisztráltak. Drasztikusan csökkent a dél-amerikai országban az egy héten belül elkövetett súlyos testi sértések száma – 2046-ról 283-ra –, illetve a lopások száma is – 5045-ről 486-ra. Argentína fővárosában, Buenos Airesben 90 százalékkal, a napi 225-ről 30-ra esett vissza az utcai lopások száma – írja a The New York Times. – Minél szigorúbb a korlátozás, annál valószínűtlenebb, hogy egy idegen bűncselekményt követ el a sérelmünkre – nyilatkozta az amerikai lapnak Alejandro Hope mexikói biztonságpolitikai szakértő. Eközben a rendkívül rossz bűnözési statisztikákkal küszködő Dél-afrikai Köztársaságban 700-ről 101-re csökkent a nemi erőszak áldozatainak száma, a gyilkosságoké 326-ról 94-re.
Európában is visszavonulót fújtak a bűnözők. A statisztikák szerint márciusban Franciaországban 45 százalékkal csökkent a bűnözés. A brit rendőrség szombati közlése szerint országszerte 21 százalékkal esett a bűncselekmények száma az elmúlt négy hét során. Olaszországban március eleje és vége között 64 százalékkal csökkent a betörések száma. Virginia Raggi római főpolgármester a járványhelyzet egyetlen előnyének a római utcákat korábban örökösen ellepő szeméthegyek eltűnését, valamint a bűnözés visszaesését nevezte. Spanyolországban szintén a felére zuhant a bűncselekmények száma: a lopások száma 67, a szexuális bűncselekményeké 69 százalékkal, a betöréseké 72-vel esett vissza 2019-hez képest. Sajtóbeszámolók szerint a németországi tartományok közül Alsó-Szászországban március végén a felére csökkent a betörések, 90 százalékkal az utcai lopások és 45 százalékkal a súlyos testi sértések száma az egy évvel ezelőtti adathoz képest. – Ilyesmire korábban nem volt példa Alsó-Szászország történetében – nyilatkozta Boris Pistorius tartományi belügyminiszter.