Az EP szerint aggályok vetődnek fel a jogállamiság máltai helyzetével kapcsolatban
A Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolásával kapcsolatos eljárások igen kevés eredménnyel járnak.
A Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolásával kapcsolatos eljárások igen kevés eredménnyel járnak.

A balliberális Politico szerint a szigetország így is sikersztori Magyarországhoz és Lengyelországhoz képest.

Elnöki kegyelmet remélnek súlyos bizonyítékokért cserébe.

Yorgen Fenech ügyvédje pénzt kínált fel egy újságírónak, hogy kedvezőbb színben számoljon be az esetről.
Az Európa Tanács hétfőn bírálta a máltai hatóságok által létrehozott bizottságot, melyet a 2017-ben meggyilkolt máltai oknyomozó újságíró, Daphne Caruana Galizia ügyének kivizsgálására hoztak létre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.