Faültetés Debrecenben a Föld napján
A Nagyerdő egyik erdőrészletét az első hazai természetvédelmi területként jegyezték be a törzskönyvbe.
A Nagyerdő egyik erdőrészletét az első hazai természetvédelmi területként jegyezték be a törzskönyvbe.

Az önkormányzat mellett karitatív szervezetek, számos cég, civil szervezet és magánszemély is a jó ügy mellé állt.
A debreceni Agóra tudományos élményközpontban eddig 140 speciális arcvédőt készítettek.
Már a veszélyhelyzet elrendelése előtt is szigorú intézkedéseket léptettek életbe megelőzés céljával.
Fenntartja a kapcsolatot a Csokonai Színház a nézőkkel: még pár napig elérhető Az ajtó című előadásuk.

Ismét leopárdmacska született a debreceni állatkertben: 2018 novembere után február 28-án újabb egészséges utódnak adott életet a Palawan-szigeteki leopárdmacska-tenyészpár nőstény tagja – közölte az intézmény vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón a hely
A gazdaság helyreállításához mindenkinek, még az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk.

Nem szakad meg a virágvasárnapi keresztútjárás hagyománya Debrecenben: a közösséget erősítő eseményt ezúttal a kijárási korlátozások miatt virtuálisan rendezik meg, a felekezetek püspökei pedig videóüzenetek formájában szólnak a hívekhez és a városlakókho
Szimulációs szobában gyakorolják a Debreceni Egyetemen, hogy hogyan kell ellátni a koronavírusos betegeket.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.


A tiltott disznóölés – a feketevágás – az ötvenes években lett büntetőjogi kategória.

A Liverpool a tavalyi idényben nem jutott sokáig az FA-kupában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.