Debrecenben építi föl új üzemét a svájci Sensirion
Magyar Levente közölte, hogy a Sensirion csúcstechnológiát fog előállítani a hajdúsági megyeszékhelyen.
Magyar Levente közölte, hogy a Sensirion csúcstechnológiát fog előállítani a hajdúsági megyeszékhelyen.

A lefújás után a debreceni kemény mag beözönlött a pályára, hogy kérdőre vonja Kinyikéket a kiesés miatt.
Tőzsér Dániel zokogva vonult le a játéktérről, majd kisírt szemmel nyilatkozott a vegyes zónában.

A szurkolók a meccs után letépték a mezt a játékosokról, volt, akit meg is ütöttek.

Egy hónap alatt újabb, korábban eltervezett fejlesztések értek a megvalósítás különböző fázisába.

Alakulhatott volna úgy is a labdarúgó NB I 32. fordulója, hogy meglesz a másik kieső is a Kaposvár mellett.

Levágta a nyomkövetőt magáról a drogdíler, majd eltűnt. A bíróság azonban kemény ítéletet hozott.
Az előadást nagypéntek környékén akarták bemutatni, de közbeszólt a járvány miatti veszélyhelyzet.
Gulyás Gergely miniszter avatóbeszédében elismeréssel szólt az elmúlt évek debreceni fejlesztéseiről.

Az egész nyáron átívelő program június 25-én kezdődik a DESZgráfia felolvasószínház első darabjával.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.