
- Magyar Nemzet
- digitalizáció
digitalizáció

Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át Miskolcon
Az eseményen egyúttal letették a „21. századi szakképző iskolák” országos fejlesztési program keretében megújuló informatikai technikum alapkövét is.
Tuzson Bence: Közös társadalmi cél, hogy 2030-ra Európa legélhetőbb országa legyünk
Arra kell törekednünk, hogy minden fejlesztés abba az irányba hasson, hogy az állam szolgáltatásait a lehető legkisebb településen is el lehessen érni – mondta az államtitkár.
Digitalizációra készítik fel a dolgozót
Habár a dolgozóknak már nem újdonság, hogy a digitalizáció megváltoztatja a munkahelyeket, annak pontos hatásait senki sem látja, így a munkavállalók is megfoghatatlan dologként tekintenek rá.

Nemzetközi konferencián mutatják be a fenntartható okos város megoldásokat
A konferencia helyzetképet ad a hazai és nemzetközi okos város trendekről, betekintést nyújt számos, már jelenleg is alkalmazott modell működésébe.
Megtizedeli a könyvelőket a digitalizáció
Szijjártó Péter: Sikeres volt a nemzetközi távközlési konferencia
A miniszter szerint a kormány Magyarország összeköt elnevezésű programja jól mutatja az elkötelezettségét a digitalizáció iránt.

Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át Kecskeméten
Pölöskei Gáborné a digitalizációt kihívásnak nevezte, mint mondta a „digitalizáció korát ki kell szolgálni, meg kell élni”, az iskoláknak mint alapkészséget kell ezt átadni.
Beszállás, ez a szuperexpressz a digitális jövőbe visz bennünket!
Azon kisvállalkozásoknak, amelyek nem élnek az online jelenlét, a mesterséges intelligencia eszközeivel, néhány év alatt nemcsak csökken a versenyképességük, de szabályosan elenyésznek.

Ragaszkodik a bankfiókhoz az ügyfél
Fontos híreink
Visszafoglalás – Harag, indulat, büszkeség és a mai közélet + videó

Orbán Viktor meghívására Budapestre látogathat Matteo Salvini

Ismét Francesca!

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Balesetet szenvedett egy villamos a fővárosban
Autóval ütközött a jármű.

Itt a tavasz, de hat vármegye nem nyugodhat: kiadták a figyelmeztetéseket a meteorológusok
Ma hat, holnap négy helyen figyelmeztet veszélyre a HungaroMet. Térképen a részletek.

Nem ért be az iskolába a tizenhárom éves budapesti lány, mindenhol keresi a rendőrség + fotó
Szóljon, ha látta!

Itt a baloldali sajtó által hiányolt bizonyíték: Magyar Péter ismét megvezette a követőit
A Tisza-vezér lehetetlen számokkal próbálta felülmúlni a Fidesz sikerét, amit most a közérdekű adatigénylésre kiadott adatok is bizonyítanak.
Külföldi híreink

Ennyi volt, már a közeli világvárosban is betiltották az elektromos rollereket
Párizs, Madrid és Prága példáját követi.

Szijjártó Péter helyre tette az újságírót
A tárcavezető szerint minden országnak szuverén joga dönteni az energiaellátásáról.

Magyarország nem enged: addig nincs uniós támogatás, amíg nem jön az olaj
Budapest az energiaellátás biztonságát és a nemzeti érdekeket hangsúlyozza.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Key Achievements of the Past 16 Years Of Economic Policy in 18 Points
Here is what the government has accomplished in recent years.

Németország közel 40 milliárd euróval fizetett többet az olajimportért az orosz szállítások leállítása miatt
Az ipar és az energiaágazat költségei megugrottak, az üzemanyagárak elszálltak.

Sokkoló hírekkel jelentkezett Szijjártó Péter, Brüsszel magyar és szlovák katonákat küldene Ukrajnába
A külügyi tárca vezetője a brüsszeli tárgyalások kapcsán tartott beszámolót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

