
- Magyar Nemzet
- digitalizáció
digitalizáció

Magyar Közút: A közúti közlekedés digitalizációja javítja a biztonságot
A közúti közlekedés forgalomirányításának és forgalomfigyelésének digitalizációja, azaz az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) terjedése jelentősen javítja a közlekedésbiztonságot, növeli a közúthálózat hatékonyságát, és hozzájárul a fenntarthatóságh
Átadták az új, digitális látványelemeket a gyulai várban
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az átadóünnepségen elmondta: a fejlesztés hírét az ország minden pontjára elviszi jó példaként.

Robotok hozzák el a munka és a társadalom megújulását
Megjósolhatatlan a munkaerőpiaci hatása a digitalizációnak, abban ugyanakkor egyetértenek a szakértők, hogy kevesebb munkásra vagy akár gépkocsivezetőre lesz szükség.

Nem kerülhető meg a digitalizáció
A beruházások jelentik a fejlődés motorját a mezőgazdaságban, ezért is örömteli, hogy 2019 első háromnegyed évében a fejlesztések értéke elérte a 301 milliárd forintot.

Az emberi tényező szerepe a hírszerzésben
A technika körültekintő és rohamosan fejlődik, de az ember kreativitását, sokszínű lehetőségeit egy-egy kamera sohasem fogja átlátni.

Óvatosak lettek a vállalatok az álláspiacon
Tehetetlen kémek küzdenek a felgyorsult digitalizációval
Az egyre intelligensebb megfigyelőrendszerekkel a kémek nem tudnak mit kezdeni, miközben felértékelődtek az azonosításukhoz szükséges személyes adatok és DNS-minták is.

Jól halad Kína a digitális jüan bevezetésével
Rekordévet zárt tavaly a turizmus
A cél az, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen, ennek érdekében folytatódnak a fejlesztések.

Fontos híreink
Van egy jobb ötletem

Nem ért be az iskolába a tizenhárom éves budapesti lány, mindenhol keresi a rendőrség + fotó

Új lendületet kaptak a magyar–afrikai kapcsolatok

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Itt a baloldali sajtó által hiányolt bizonyíték: Magyar Péter ismét megvezette a követőit
A Tisza-vezér lehetetlen számokkal próbálta felülmúlni a Fidesz sikerét, amit most a közérdekű adatigénylésre kiadott adatok is bizonyítanak.

Villamossínekre terelt autók, eltűnő parkolók – viták kereszttüzében a Mester utca átalakítása
A tervek szerint teljes szélességében átépítik az útpályát és a gyalogosfelületeket, egyes szakaszokon szintemelést hajtanak végre, valamint védett kerékpársávokat alakítanak ki.

Országjárásra indulnak a Fidesz politikusai
Több mit kétszáz fórumot tartanak majd országszerte.

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában
A Rákóczi hídtól három kilométerrel délre.
Külföldi híreink

Megosztottság van az ukrán tárgyalódelegációban?
Egyre nagyobb a pánik Kijevben.

Brüsszel háborúpárti vezetői Ukrajnába utaznak
Ursula von der Leyen is az Európai Tanács elnökével tart az ukrán fővárosba.

Ukrajna az összeomlás szélén, a háború évtizedekre tönkretette az országot
A frontvonalbeli veszteségek csak a probléma egy részét képezik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Viktor Orban Wins the Week Again by a Landslide
Fidesz’s mobilization efforts are proving effective.

A legfőbb ügyész is megerősítette: bennfentes kereskedelem miatt nyomoznak Magyar Péter ügyében
Feljelentések szerint a Tisza Párt elnöke illegálisan tehetett zsebre tízmilliókat.

Rosszul hangzik: a ChatGPT hirdetéseket közöl a válaszai között
Még fizetett reklámok által is befolyásolt lesz?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

