Digitális tanterem szolgáltatását fejlesztették ki
Távoli és iskolai használatra egyaránt alkalmas okostanterem-megoldást dolgozott ki a Vodafone.
Távoli és iskolai használatra egyaránt alkalmas okostanterem-megoldást dolgozott ki a Vodafone.

A magánegészségügyi szolgáltatók adatai is megjelennek az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben.
A veszélyhelyzet kihirdetését követő két hét elteltével minden adott volt az eljárások folytatásához.

A digitalizáció elterjedésével egyre elavultabb a papíros megoldás, ami sokszor nem is vezet eredményre.
Az applikáció figyelmeztet, ha legalább húsz percig két méteren belül tartózkodunk egy fertőzött felhasználóval.
Nem csak az otthoni munkában, a visszarendeződésben is a digitalizáció a kulcs.

A szakértők úgy ítélik meg, hogy a COVID-19 járvány idején három nagy kihívással kell szembenézniük a biztosítóknak.

A digitális eszközök használata hatékony módszernek bizonyulhat a járványokkal szembeni harcban.

Erősödő nemzetállamokat, lassuló globalizációt hagy maga mögött a járvány
A mostani válságból az itthon még jobbára szokatlan elektronikus megoldások vezetnek ki több ágazatot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Mára már egyértelművé vált milyen komoly társadalmi, gazdagsági és biztonsági problémát jelentenek az országban élő illegális migránsok.

A külügyminiszter szerint ha a Hamász nem hajlandó leadni a fegyvereit, annak következménye lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.