Japán tizenegy év óta először nem terjeszt az ENSZ elé Észak-Koreát elítélő határozattervezetet
Japán tizenegy év óta először nem terjeszt az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elé Észak-Koreát elítélő határozattervezetet közösen az Európai Unióval.
Japán tizenegy év óta először nem terjeszt az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elé Észak-Koreát elítélő határozattervezetet közösen az Európai Unióval.

Mindent vagy semmit stratégia – így híresült el Donald Trump Észak-Korea-politikája a február végi, hanoi csúcstalálkozó óta.
A gazdasági és védelmi sikereket helyezik előtérbe, és a higgadt megbeszélések hozzájárulnak, hogy az együttműködés sokkal inkább a sikertörténetekről, semmint a vitákról szóljon.

Laosz a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségében egyik tradicionális partnerünk, ami azért is előnyös, mert a 2000-es években Laosz végig magas gazdasági növekedést produkált.

A koszovói kormány nem akar határmódosítást, csak a függetlensége elismerését, Belgrád viszont éppen ezt az egyetlen feltételt nem akarja teljesíteni, így továbbra sem folytatódnak a kapcsolat rendezését célzó tárgyalások Belgrád és Pristina között, a sze
Nicolás Maduro elnök külügyminisztere két napot adott a diplomatának, hogy elhagyja a latin-amerikai országot, Jorge Arreaza Twitter-üzenetében közölte a kormány döntését.

Menczer Tamás: „Magyarországon a sport stratégiai jelentőségű. Sokat fejlődött a sportinfrastruktúra, így minden készen áll arra, hogy komoly sporteseményeket is Magyarországra hozzanak”.
A Reuters jelentése szerint a magyar kormányfő a hírügynökségnek küldött írásos nyilatkozatában üdvözölte Macron javaslatát, amely szavai szerint komoly európai vita kezdete lehet.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményben gratulált Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezetőnek a térségben tett diplomáciai erőfeszítéseihez. Pompeo sikeresnek minősítette Guaidó tárgyalásait.
Az Egyesült Államok azonnali hatállyal visszaállítja az Európai Unió washingtoni képviseletének diplomáciai státusát – jelentette be hétfőn Gordon Sondland, az EU mellé rendelt amerikai nagykövet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

A digitális tér hatalmas előnye, hogy az ügyintézés egyszerűvé és gyorssá vált. (x)

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.