Jogállam a holland génekben
Majdnem az egész Nyugat egykori gyarmatai kifosztásakor és a bennszülöttek kiirtásakor szedte össze a jogállami géneket, csakúgy, mint a máig tartó gazdagságot.
Majdnem az egész Nyugat egykori gyarmatai kifosztásakor és a bennszülöttek kiirtásakor szedte össze a jogállami géneket, csakúgy, mint a máig tartó gazdagságot.

Évértékelő beszédet tartott szombaton Gyurcsány Ferenc. Ezúttal mellőzte a trágár kifejezéseket, és kíméletes jelzőkkel illette a miniszterelnököt is.

Orbán Viktor kormányfő vasárnapi évértékelőjét bírálták és a demokrácia állapotát kérték számon az ellenzéki pártok vasárnapi budapesti közös demonstrációjának felszólalói.
Gyurcsány Ferenc beszédében hazafias kötelességnek nevezte a lázadást, és kijelentette, hogy a jövőt rombolja, aki nem megy szembe Orbán Viktorral.
A vád alá helyezett szocialistákhoz közeli ügyvéd által elsikkasztott 6 milliárd forintból egy nagyon jelentős összeg az MSZP és a DK kasszájába vándorolt.
Fáj nekik az igazság.

Legutóbb az 1993-ban hatályba lépett, a magzati élet védelméről szóló törvény szabályozta újra az abortuszok engedélyezését, de ez, lényegét tekintve, nem jelentett szigorítást.

Főként Gyurcsány Ferencet szapulták, de jutott a kritikából Fodor Gábornak és Kuncze Gábornak is.
Az ellenzéki egyeztetés egyetlen kérdése az, hogy Gyurcsány Ferenc helyet kap-e a közös listán.
Nem jött be a DK ultimátuma. Tengernyi probléma akad az új Alstom-szerelvényekkel. Az MNO heti összefoglalója.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.

A McLaren 24 éves ausztrál pilótájának már huszonégy pont a hátránya csapattársa, Lando Norris mögött.

Biztos, hogy az összes titkukat tudja? Próbálja ki magát!

A Premier League új titkos fegyvere: a pontrúgások dönthetik el a bajnoki címet?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.