Átverés az egységes minimálbér
A minden tagországra egységes minimálbér bevezetése elképzelhetetlen, mivel jelentősen eltérnek a gazdasági mutatók, ráadásul a kötelező legkisebb keresetért dolgozók aránya sem egységes.
A minden tagországra egységes minimálbér bevezetése elképzelhetetlen, mivel jelentősen eltérnek a gazdasági mutatók, ráadásul a kötelező legkisebb keresetért dolgozók aránya sem egységes.
Dobrev Klára Brüsszelből regulázná meg a magyar kormányt, más baloldali pártok női tagjai azonban kerülik a nyilvánosságot. És már az is kilátásba került, hogy Gyurcsány Ferenc háztartásbeli lesz.
Míg a budapestiek 45, a városiak ötven százaléka nyilatkozott kedvezően, addig a falusiaknak csak a 22 százaléka támogatja az Európai Egyesült Államok gondolatát, 61 százaléka ellenzi.
A Junckerek, Merkelek, Timmermansok, Weberek, Gyurcsányok és Gyurcsánynék mind-mind a legrosszabb értelemben vett forradalmárok, akiknek semmiféle tudásuk, tervük nincs a jövőre nézve.
A szakértő szerint a Fidesz-KDNP rekordarányú győzelmet várhat, hiszen most először a listás, vagyis tisztán arányos szavazati rendszerben is elérheti a kétharmados támogatottságot.
A Fidesz kerületi szervezete nem támogat olyan költségvetést, amely százmilliós nagyságrendben juttatna követhetetlen forrásokat a baloldali erőknek.
A nagyobbik kormánypárt közleményében arra reagált, hogy Dobrev Klára európai uniós testület létrehozását sürgette az EU-s források elosztására.
A kormánypárt szerint elfogadhatatlan az, hogy az EU vezetői nem tisztelik az emberek véleményét, és megbélyegzik azokat a pártokat és vezetőket, akiknek bevándorlásellenes véleményük van.
A Fidesz szerint Brüsszel és az európai baloldal migránsokkal akarja elárasztani a kontinenst, le akarja cserélni keresztény kultúráját, hogy átadja a helyet egy más civilizációból érkező tömegnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Újabb drámai, leleplező videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, akit Zelenszkij pribékjei öltek meg.
Rengeteg hely maradt üresen a helyszínen.
Mágori Krisztina munkája az a Tiszában, hogy szidja a kormányt.
A török elnök üdvözölte a kurd felkelők fegyverletételének megkezdését.
Fotók is vannak róla. Meg videó.
Kyiv has called Budapest Moscow's mouthpiece.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár közösségi oldalán tett bejelentést arról, hogy további segítséget nyújtanak az ukrán toborzók által halálra vert Sebestyén József családjának.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
Fotók is vannak róla. Meg videó.
Kyiv has called Budapest Moscow's mouthpiece.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár közösségi oldalán tett bejelentést arról, hogy további segítséget nyújtanak az ukrán toborzók által halálra vert Sebestyén József családjának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.