Fidesz: Gyurcsányné és pártja eddig sem a magyar embereket képviselte Brüsszelben
Gyurcsányék minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavaznak az Európai Parlamentben, sőt aktívan részt vesznek a kidolgozásukban – emelte ki a Fidesz.
Gyurcsányék minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavaznak az Európai Parlamentben, sőt aktívan részt vesznek a kidolgozásukban – emelte ki a Fidesz.
Az elmúlt évtizedekben többször felvetett, de gyakorlatilag hamvába holt ötlettel, az Európai Egyesült Államok víziójával kampányol a Demokratikus Koalíció az EP-választáson.
A szemünk előtt a magyar Hillary felépítése zajlik, akinek most egy feladata van: májusban minél több szavazót el kell vonnia az egyébként is lejtmenetben lévő MSZP-től.
Amióta a haladó baloldal bedobta a „Több nőt a magyar közéletbe!” jelszót, alig múlik el nap valami „lányos” politikai attrakció nélkül.
Gyurcsány leszögezte, hogy a DK az Európai Egyesült Államokban hisz, ami által a közös sikerek aktív partnerei és nyertesei leszünk.
Nem miattunk hiúsult meg az összefogás, az LMP és a Momentum már decemberben jelezte, hogy nem akar közös listán indulni – mondta a DK EP-listavezetője.
A politikus a közvélemény szemében leginkább onnan felismerhető, hogy számos alkalommal képes beleszőni aktuális mondanivalójába az Európai Egyesült Államok szókapcsolatot.
Exkluzív hangfelvétel a szocialisták kampányeligazításáról. Az MSZP EP-kampányának vezetője ugyancsak kiosztja Gyurcsány Ferencéket. MSZP követő üzemmódban a Demokratikus Koalíció?
Egyebek mellett ez áll a volt kormányfő 2009-es távozását, valamint a döntés körülményeit is bemutató, a napokban megjelent könyvben.
Először a politikus férj a parlamentben, majd később a politikus feleség pártjuk, a Demokratikus Koalíció rendezvényén fejtette ki „nagy” gondolatukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A júniusi balesetben meghalt egyik fiú hozzátartozója a felelősségre vonást sürgeti a frissen nyilvánosságra került vizsgálati jelentés nyomán.
Boldván jég esett, máshol heves zápor alakult ki.
Being a Hungarian official is an identity.
A holland óriási küzdőszelleme ezúttal sem mondott kudarcot.
A Torpedo Moszkvát azonnali hatállyal kizárták az első osztályból.
Itt az újabb bizonyíték Ursula von der Leyen és a brüsszeli bizottság totális alkalmatlanságára – írta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
A hét elején az amerikai elnök újabb vámintézkedéseket hozott több országgal szemben.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A Torpedo Moszkvát azonnali hatállyal kizárták az első osztályból.
Itt az újabb bizonyíték Ursula von der Leyen és a brüsszeli bizottság totális alkalmatlanságára – írta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
A hét elején az amerikai elnök újabb vámintézkedéseket hozott több országgal szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.