Ami nem sikerült a Clinton családnak, az még sikerülhet az Obama és a Gyurcsány családnak. A férj minimum vitatott megítélésű kormányzása után a feleség is a hatalom csúcsára tör.
Ismert házaspárok a nagypolitikában
A mezőny csak első látásra erős. Clintonnét 2016-ban elsöpörte a népharag, ami részben a férje neoliberális szellemű kormányzása eredményeként lazított bankügyi előírások miatt hízott ekkorára. A Bill Clinton utáni időben ugyanis megfordították az amerikai jóléti modellt: addig a középosztály mondjuk 75 egységért megvásárolt egy ingatlant, aminek az értéke idővel 100 egységre ment fel. A növekmény a középosztály zsebét gyarapította, jutott belőle új családi házra, világ körüli útra vagy a gyerekek egyetemi tandíjára.
A másodlagos jelzálogpiaci válságnak nevezett buborék ezt követően alakult ki, és a fenti példánál maradva úgy írható le, hogy a 75 egységet érő ingatlant (jelzálog-követelést) száz egységért adták el, így a haszon nem a középosztálynál, hanem a bankoknál és spekulánsoknál kötött ki, míg a túlárazott hitelt vissza kellett fizetni. Nyolcmillió amerikai veszítette el így az otthonát. Barack Obama azt ígérte, hogy javít a Clinton és Bush családok elnöksége idején lejtőre került középosztály és a hagyományosan demokrata szavazónak számító szegények helyzetén.
Azóta kiderült, hogy a helyzet csak rosszabb lett, az amerikai átlagfizetés vásárlóértéke az utóbbi negyven évben alig növekedett. Sebaj, most Michelle Obama lépne férje nyomdokaiba, és magyarul is olvasható könyvvel jelentkezik be a nagypolitikába.
Bill Clinton, Tony Blair és Gerhard Schröder legjobb magyar tanítványa, Gyurcsány Ferenc sem tétlenkedett. Kormányzása siralmas mérlege, a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon sosem látott rendőri erőszak és az őszödi beszédben saját hangon elkövetett politikai harakiri sem volt elég ahhoz, hogy visszavonuljon és cudar jó könyveket írjon a baloldalról.
Idestova tíz éve, hogy egy évre visszavonult, körbenézett, és mivel nem látott magánál rátermettebb politikust, hamar reaktiválta magát. A kommunista állampárt utódpártjából 2011 októberében kiszakadással megalapította az utódpárt utódpártját, a Demokratikus Koalíciót, a DK-t. Ezt a sokak által szektának tartott pártot a nulláról hét év alatt felhozta 6-7 százalékra. Gyurcsány kicselezte és politikailag túlélte az őt félreállítani próbáló Bajnai Gordont, Mesterházy Attilát és Botka Lászlót.