Már szavaznak az EP alelnökeiről, két magyar jelölt van
A magyar jelöltek közt van a fideszes Járóka Lívia, aki 2017 őszétől már betöltötte ezt a tisztséget, illetve Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció képviselője.
A magyar jelöltek közt van a fideszes Járóka Lívia, aki 2017 őszétől már betöltötte ezt a tisztséget, illetve Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció képviselője.
Úgy tűnik tehát, hogy a szólás-, a sajtó- és a véleménynyilvánítási szabadságot a gyurcsányisták nagyon másképp értelmezik, mint azt szokás.
Kálmán Olga a napokban egy olyan felvételt tett közzé, amelyet még ATV-s időszakában készített Tarlós Istvánnal. A felvétel az ATV engedélye nélkül került fel az exkollegina Facebookjára.
— Dobrev Klára nem pusztán egy női jelölt, ő Gyurcsány felesége: Gyurcsány mellekkel — jelentette ki Puzsér Róbert. Az ellenzéki „főpolgármester-jelölt-jelölő” előválasztásból kiszálló megmondóember szerint a Momentumot marketingesek vezetik, így a pártró
A magát független és objektív újságírónak mondó volt tv-s műsorvezető, korábban tagadta, hogy valaha politikai pályára tévedne, de Dobrev Klárának nem tudott ellenállni és elfogadta a felkérést.
Ma a magyar–orosz jó kapcsolat bűn Gyurcsányéknak. Számunkra meg az a bűn, hogy még mindig itt vannak a nyakunkon, és egyre jobban haladnak, hogy a teljes baloldal felett átvegyék az uralmat.
A pártban már azt legitim előrelépésnek tekintenék, ha a párt a 2014-es önkormányzati választáson elért eredményt megközelítő, az EP-voksolást viszont mindenképpen meghaladó eredményt érne el.
Kálmán Olga két hónapja vehemensen tagadta, hogy politikai pályára lépne, ehhez képest csütörtökön Dobrev Klára bemutatta Kálmán Olgát, mint a DK által támogatott jelöltet.
Farkas Örs politikai elemző szerint az MSZP–Párbeszéd színeiben induló Karácsony Gergely esélyei a főpolgármester-jelöltségre erősen megcsappantak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.