Majdnem egy újabb halálos tragédia történt az Ozora Fesztiválon
Egy kültéri illemhelyen próbálhatott véget vetni az életének egy fesztiválozó.
Egy kültéri illemhelyen próbálhatott véget vetni az életének egy fesztiválozó.
Tehetetlen a kerületi és a fővárosi önkormányzat.
Huszonkilenc személyt fogtak el egyetlen éjszaka alatt.
A milliárdos kárt okozó csalóknál kábítószergyanús anyagot is találtak.
A helyiek szerint a hajléktalanokon kívül a drogot terjesztő és fogyasztó emberek is sokan vannak a VIII. kerületi parkban.
A rizseszsákokba rejtett kokainszállítmány Paraguayból érkezett Spanyolországba.
A szegedi drogterítők néhány ügyfelével is elbeszélgetett a rendőrség.
Terítették is a szert, a rendőrség csaknem száz kilogramm marihuánát talált eddig.
A tudósok 13 vadon élő brazil éles orrú cápát boncoltak fel.
A nyomozást még 2020 júniusában indították a spanyol és brit hatóságok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A helyi Fidelitas az önkormányzat helyett cselekedett.
A hétvégi zánkai Harcosok Klubja tábor olyan volt, mint egy nagy család találkozója – hangzott el adásunkban.
Hamarosan elindulhat a forgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon is.
A kanyarban sincs a kihívó a regnáló kormányfőhöz viszonyítva.
Nyers őszinteséggel írt a szlovák miniszterelnök.
Folynak a tárgyalások a Magyarország elleni 7. cikk szerinti eljárásról.
A férfi az interneten keresett útmutatókat robbanószerkezetek készítéséhez.
Nem csökken a befektetők étvágya az ágazat iránt.
Már a hatgólos első félidő hatalmas fordulatokat hozott.
The leftist-liberal side would be delighted if the meeting were canceled.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.