Elhunyt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap elhunyt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója.
Életének 86. évében vasárnap elhunyt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója.
Az Aeris Brass Quintett búcsúzott a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évadának ötödik adásában pénteken, így kialakult a döntő mezőnye.
Nem jutott a döntőbe a Magyarországot képviselő Pápai Joci Az én apám című dallal a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon kedd este Tel-Avivban.
A Partitúra új, második szériája május 1-jén 21.35-kor kezdődik a Duna TV-n. A kulturális műsor epizódjai szerda esténként lesznek láthatók.
Családtagok, diákok és tanáraik, barátok mutatkoznak meg a klasszikus zenén keresztül, bizonyítva, hogy a zene igazi közösségi élmény, összetartó erő.
Jövő szombaton kezdődik az Egynyári kaland című sorozat negyedik, egyben utolsó szériája a Duna Televízió műsorán.
Családi kirakós, figyelem, türelem — ezek a hívószavai az újraindult Családi kör című sorozat következő epizódjának, amelyben a mozaikcsaládok hétköznapjai állnak majd a középpontban.
Március 10-ig meghosszabbították a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik évadának jelentkezési határidejét – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Kamaraegyüttesek jelentkezését várják a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsor ötödik évadába – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
A Republic együttes lesz A Dal 2019 második elődöntőjének vendégfellépője, az adást szombaton 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya pént
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
Több mint 200 települést kellett evakuálni.
Az orosz Duma egyik képviselője szerint az ukrán elnöknek egy lehetősége marad, az, hogy elbújjon valahova, mint egy féreg.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.