Jeruzsálem napja: a Duna vallási műsorai a Szent Város nyomában
Jeruzsálem újraegyesülésének és az Óváros felszabadításának az évfordulója alkalmából a Duna Televízió ma délelőtti egyházi műsorainak a középpontjában a Szent Város áll.
Jeruzsálem újraegyesülésének és az Óváros felszabadításának az évfordulója alkalmából a Duna Televízió ma délelőtti egyházi műsorainak a középpontjában a Szent Város áll.

Szombat este a Duna Televízión kiderül, melyik lesz az év magyar slágere.
Vajon melyik lesz az év magyar slágere?

Hazánk egyetlen dalversenyében már tizedik alkalommal keresik az ország slágerét.
A Ridikül műsorvezetője a jubileumi adás érdekességei mellett pályájáról, illetve az elmúlt öt év tapasztalatairól is beszélt.

1500. adásához érkezik a közmédia női talkshow-ja, az ünnepi műsor február 22-én lesz látható.

Szombat este A Dal 2021 utolsó előtti válogatóját izgulhatják végig a Duna Televízió nézői, a tét most is az elődöntőbe jutás.

Mohácsi Edit, a Kossuth rádió munkatársa kapta a Családbarát Média – Miniszteri Különdíjat.

Szombaton az első élő show-ban tíz produkciót láthat a közönség A Dal 2021 színpadán a Duna Televízióban.

A közmédia januártól Almárium címmel indít szolgáltató magazinműsort, amely elsősorban az időseknek kínál hasznos tanácsokat a mindennapokra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megérkezett az első értékelés a miskolci háborúellenes gyűlésről.

Vajon ki lesz a következő?

Orbán Viktor szerint haditanácsokká váltak a brüsszeli miniszteri találkozók.

Mutatjuk, mi az.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

Nem a hangoskodás segít a gazdáknak, hanem a cselekvés – szögezte le Papp Zsolt.

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Egyre több a globalista szál a Tisza Párt körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.