„Minden adás teljesen más Klárit tud előhozni belőlem”

1500. adásához érkezik a Ridikül, a közmédia női talkshow-ja, amelynek ünnepi műsora 2021. február 22-én 17 órától lesz látható a Duna Televízión. Az elmúlt években összesen 1220 órát, egészen pontosan 73 250 perc műsoridőt felölelő produkcióban 3133 vendég fordult meg, többségük Dióssy Klárival beszélgetett az élet hétköznapi, ám fontos kérdéseiről. A Ridikül műsorvezetője a jubileumi adás érdekességei mellett pályájáról, illetve az elmúlt öt év tapasztalatairól is beszélt a hirado.hu-nak. Az interjúban arra is fény derül, vajon mit tart ridiküljében, és valóban van-e 22 különböző arca.

Dióssy Klári Forrás: MTVA/Zih Zsolt

– Mit jelent önnek a műsor és a kerek szám? Hol foglal helyet pályájában?

– A Ridikül szakmai életrajzom legtetején áll, és nem azért, mert kronologikusan ez következik a sorban, hanem mert az elmúlt öt évem nagyjából ezer adása olyan szakmai kihívást jelentett, amit az eddigi tapasztalataimat nézve a legnehezebbnek éltem meg. A talkshow műfajáról azt hinné az ember, hogy csak ott ülünk és csevegünk. A kulissza mögé nézve viszont kőkemény koncentrációt és felkészülést igényel, a háttérben temérdek kollégám folyamatosan dolgozik velem együtt azon, hogy a lehető legprecízebben körbejárjuk az adott témát, tisztességesen felkészüljünk a vendégekből, és maradandót alkossunk.

– A tudatosság, precizitás és kitartás gyermekként is jellemezte, hatévesen már mikrofonnal játszott. Hogyan alakult a pályája, amíg a Ridikül háziasszonya lett?

– Magyar szakos pedagógusvégzettséggel egy szerkesztő-riporteri képzés elvégzését követően azonnali pályaelhagyóként kezdtem tévézni az MTV szegedi stúdiójában annak bezárásáig, tehát mondhatom, hogy az elmúlt két évtizedem a közmédiánál telt. Mindig vágyam volt a televízió, hatévesen valóban az apukám által kreált mikrofonnal játszottam, amire akkor persze hóbortként legyintett mindenki. Büszke vagyok rá, hogy mégis hittem az álmaimban, és megcsináltam, amire vágytam, amit szerettem. A főiskola alatt a Kazinczy szépkiejtési versenynek köszönhetően már volt lehetőségem gyakornokként tevékenykedni a Magyar Rádió Körzeti Stúdiójában Szegeden: híreket olvastam, segítettem, láttam a hírszerkesztést, de mindig is a televízió vonzott. Híradókkal, majd magazinműsorokkal kezdtem a szegedi stúdióban, élveztem, hogy mindenbe belekóstolhattam. Mire az egyik műfajban kicsit elfáradtam, akkor kaptam lehetőséget a másikban, így soha nem vált mókuskerékké. A két város között ingázva stabil alapokkal próbálhattam ki magam Budapesten Feledy Péternél, délelőtti műsorokban, ott tanulhattam meg többek között a kettős műsorvezetést. A vidéki stúdió bezárásakor Budapestre hívtak, ami bevallom, először dilemmát okozott, egyik pillanatról a másikra kezdtem újra felépíteni az életemet. Sorra jöttek a műsorok, amelyek közül a legmarkánsabb a Család-barát volt Máté fiam születéséig. Ahogy visszatértem, máris jött a Ridikül, olyan gyorsan történt minden, szinte fel sem fogtam, és lám, újabb mérföldkőnél tartunk.

– 2016. január 26. Emlékszik, milyen témák, vendégek, érzései voltak aznap?

– Az első adás napja. Emlékszem bizonyos dolgokra, azonban egy nap három adást veszünk fel összesen 12 emberrel, így bevallom, nem tudnám felsorolni, pontosan kik voltak a vendégek. Azt viszont biztosan tudom, hogy az egyik téma a boldogság keresése volt. Lorán Lenke színművész – aki azóta sajnos már nincs köztünk – annyira meghatározó volt a beszélgetésben, tisztán emlékszem: egy gördülékeny, jóízű beszélgetés volt a mosolyról, a nevetésről és a jókedvről az idős korban. Izgultam, de hoztam magammal szüleim nevelését, hogy amibe beleállok, abból kihozom a legtöbbet, addig csinálom, ameddig tudom. Amikor új feladatba kezd az ember, akkor esetleges, hogy előtte mennyi és milyen műsor van a háta mögött. Mindent a nulláról kell kezdeni, és az új tapasztalatokból építkezni. Ennek a kitartó maximalizmusnak köszönhetően a kezdeti időszak nehézségei után hónapról hónapra egyre magabiztosabb lettem, éreztem a stáb szeretetét, most pedig már az 1500. adást ünnepelhetjük. Nem vagyok fogalom vagy celebtípus, rólam nem lehet sokat olvasni, mert a magánéletemről, a családomról tudatosan beszélek keveset. Öt évvel ezelőtt nem tudták, honnan jöttem, ki vagyok, mit csináltam azelőtt tizenöt évig a televízióban. Azonban most, az ünnepi adás felvételén megkérdezte tőlem az egyik vendég, hogy érzésem szerint mi az én erősségem, amit jól tudok kamatoztatni a beszélgetésekben, mert úgy látják, hogy a Ridikül nagyon az én műsorom lett. Ezt most már én is így érzem.

Dióssy Klári
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

– Mi a válasz?

– Az 1500. adásból kiderül, de annyit elárulhatok, hogy az empátiához van köze. Nehezebben készülök azokra a beszélgetésekre, amelyek nem állnak közel az érdeklődési körömhöz, azonban nyitott és kíváncsi vagyok a világra. Addig olvasok az adott témához vagy vendéghez, amíg meg nem találom azt a bizonyos fonalat. Nagyon jó előinterjúkat kapok a felkészüléshez. Hiszem, hogy így képes vagyok belehelyezkedni, érdeklődőn odafigyelni az általam kevésbé preferált témákra is. A műsor lényege, hogy a megszokotton túl az adott ember másik arcát is bemutathassuk. Például ha jön egy színész, akkor elsősorban ne a színészi hivatásáról beszéljen, hanem arról, mi minden érdekli még a világban, mihez ért, mi a kedvtelése. Sokszor egymásra is csodálkoznak a vendégek, még a hasonló szakmából érkezők is, hogy általában sikerül újat megtudni egymásról.

– A 3133 vendégből az abszolút rekorder Béres Alexandra, aki tíznél is többször volt beszélgetőpartner a műsorban. Kiragadható-e kedvenc téma vagy eddigi legkedvesebb vendég?

– Az ünnepi adásban olyan ismert vendégek térnek vissza hozzánk, akik sokszor szerepeltek a műsorban. Nehéz lenne kiemelni a legkedvesebbet, nem is tudnám megtenni. Olyan értékes kapcsolatok alakultak ki, közeli ismeretségek, amelyek eredményeként az online térben néha üzeneteket váltunk, felköszönjük egymást a jeles napjainkon. Azt hiszem, néhány barátot is szereztem a műsornak köszönhetően, akik már-már rutinos nyilatkozóként, ha visszatérnek, mindig megnyugtatnak, mert „szóvivői” szerepük által egy kevésbé bátor vagy adott esetben egy civil vendég könnyebben meg tud nyílni az adott téma kapcsán. Mondhatom, hogy nemcsak a stábbal dolgozunk csapatként, hanem a vendégekkel is. Tudom, hogy elcsépelt, de hiszek a csapatmunkában, így nem kérdezz-felelek sablont láthatnak a nézők, hanem egyenrangú beszélgetéseket, különböző szemszögeket, véleményeket.

– Mennyire jelennek meg a műsorban a személyes történetei?

– Örülök, ha olykor olyan ismerősök is helyet foglalnak a Ridikül foteljében, mint például a fiam ovistársának az apukája, akivel nap mint nap találkozom, vagy Juronics Tamás, Kossuth-díjas magyar táncművész és koreográfus, színházi rendező, aki pályakezdő időszakom egyik kedvenc riportalanya volt Szegeden. Ilyenkor a közös élmények felidézése is helyet kap a műsorban, amibe természetesen beavatjuk a nézőt. Azonban nehéz megtalálni, hogy mennyit adhatok magamból. Akkor vagyok hiteles, ha az adott témához személyes történettel is kapcsolódom, de mégsem adhatom ki a családi életemet. Így a legtöbb történet a kisfiamhoz kapcsolódik. Ha olyan téma van, amit Mátéval összefüggésbe tudok hozni, akkor többnyire azt hozom be a beszélgetésbe.

– Ennyi adás után érezhető a keze nyoma a műsoron?

– A kérdezési stílusom egyéni. Kapok egy viszonylag képlékeny, ám annál tartalmasabb témafelvetést és háttéranyagokat, abból csinálok egy masszát. A tálalás viszont teljesen rajtam múlik, nem a súgókártya kérdéseinek felolvasásából áll. Persze, van a fülemben összeköttetés a szerkesztővel, aki ha akar, rám szól. De élhetek alkotói szabadságommal. Sokszor előfordult, hogy spontán gondolatok beengedésével annyira jó beszélgetés indult el, amire nem is gondoltunk a téma tervezésénél, ilyenkor szabad kezet kapok. Ez persze csak akkor tud megvalósulni, ha beszélgetünk, és nem kérdésekre válaszolnak. Markáns különbség van. A kiinduló helyzet mindig az, mintha ülnénk egy presszóban és csevegnénk, reagálunk egymásra. Lehet ellentmondani, megerősíteni, a másikhoz átszólni, ekkor válik beszélgetéssé. Amikor ezeket valóban ki tudom hozni a vendégekből, akkor érzem igazán magaménak az adást, ezt tartom szakmailag az egyik legjobb kimenetelnek.

– A beszélgetések során megmutatkozik pedagógus énje?

– Valamennyi biztos, hogy zsigerből is van bennem, mert pedagóguscsaládból jövök, szüleim és testvérem is az. A határozottságot biztosan innen hoztam magammal, hogy ki merek állni mások elé, noha a mai napig én is sokat izgulok. Akárhogy készülök fel, nem tudhatom, mi vár az adott beszélgetésben: milyen állapotban vannak a vendégek, izgulnak-e, bántja-e őket valami… olyan sokrétű, hogy akkor és ott jól tudjanak együtt működni a vendégek, mint egy pedagógus és az osztály kapcsolata. Fontos, hogy ne csak egy tanuló vagy egyetlen vendég érezze magáénak az adott témát, hanem csoportban tudjunk működni, értéket alkotni, újraalkotni.

– A Ridikül egyfajta mentális és lelki táplálék is, amelyben gyakran előjönnek pszichológiai témák is.

– Igen, ezek közel állnak hozzám. A pszichológia alapvetően érdekel, szabadidőmben sokat olvasok róla, gyakran szóba kerül a műsorban is, ezekkel én is formálódok. Amikor például a nemet mondásról beszélgetünk, akkor árgus szemekkel figyelek, hátha ráérzek végre a receptre, hiszen még mindig csak tanulom, ahogy életünk végéig sok minden mást is. Fontos, hogy a saját kis esendőségemet is vállalhatom a műsorban, így nemcsak alakítója, hanem aktív részese vagyok az adott beszélgetésnek.

A teljes beszélgetést IDE kattintva olvashatják!

Rendhagyó ünnepi műsorral jelentkezik a Ridikül

A Ridikül a közmédia női talkshow-ja, amelyben a műsorvezetővel általában három hölgyvendég vitat meg egy bizonyos témát, meglepetésvendégként pedig egy férfi is csatlakozik a beszélgetéshez. Az ünnepi adásban rendhagyó módon fordul a nemek aránya és Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus, Ujvári Zoltán Szilveszter dalszerző, előadóművész, valamint Qka MC az Animal Cannibals együttes tagja mellé hölgyvendég érkezik meglepetésként február 22-én 17 órakor a Duna Televízión. Ezen a napon a nézők betekintést nyerhetnek a televíziózás kulisszái mögé, a beszélgetésben a meghívottak felelevenítik a tévéhez kötődő kedvenc élményeiket, legyen szó szereplésről, műsorvezetésről, vagy akár csak egyszerűen azokra a műsorokra, produkciókra az elmúlt évtizedekből, amelyekre örömmel tekintenek vissza.

Tovább...