Magyar Levente: A migráció a legnagyobb biztonsági kihívás Európában
Az államtitkár kijelentette: az EBESZ – amelynek feladata az lenne, hogy őrködjön Európa biztonsága felett – nem végzi el ezt a feladatát.
Az államtitkár kijelentette: az EBESZ – amelynek feladata az lenne, hogy őrködjön Európa biztonsága felett – nem végzi el ezt a feladatát.

Kijev nem egyforma politikát folytat különféle kisebbségek irányában, beemelve ezzel a diszkrimináció elemeit – nyilatkozta Lamberto Zannier.
Az úzvölgyi katonai temetőben történt sírgyalázás és fizikai erőszak diszkriminatív és kegyeletsértő, valamennyi uniós tagállam alkotmányába, ENSZ-egyezménybe és EBESZ-ajánlásba is ütközik.

Az úzvölgyi katonai temetőről és az új román közigazgatási törvényről tárgyalt a magyar és a román külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet külügyminiszteri találkozóján.
Notórius rejtvényfejtők figyelmébe lehetne ajánlani annak megválaszolását, miként fordulhat elő, hogy az ellenzéki pártok képtelenek megfelelő számú szavazatszámlálót találni.

Az aláírók azt kérik Lamberto Zannier főbiztostól, hogy tegyen meg minden szükséges lépést az ukrajnai kisebbségek jogainak védelméért.
A francia kormányalkalmazottak betekintést kapnak a legnagyobb, világszerte 2,3 milliárd felhasználóval rendelkező közösségi oldal moderálási gyakorlatába.

Kedvezően értékelték a nemzetközi szervezetek megfigyelői az ukrán választások vasárnap megtartott második fordulóját – mondta Giorgi Cereteli, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlésének elnöke, a szervezet rövid tá
A Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a 2018-as országgyűlési választásokhoz kapcsolódó utókövetési eljárás keretében találkozott a szakértőkkel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A DK és az MKKP be sem jutna a parlamentbe.

Szinte az egész országot borús, időnként esős időjárás jellemzi majd.

Már több mint másfél millióan mondtak véleményt a konzultáció révén.

Magzatokra és újszülöttekre nézve életveszélyes lehet a szifilisz.

Izrael részvétele miatt Spanyolország és több más állam is bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált.

Az ország sorsa a napokban dőlhet el.

Amerika szerint a venezuelai elnök a Tren de Aragua drogkartell vezetője.

A Kisvárda vezetőedzője a sors iróniájának nevezte, ami a gólnál történt.

Szörnyen sikerült a kézilabdázó születésnapja.

Az egy évvel ezelőtt még NB I-es székesfehérvári csapat közelebb van az NB III-hoz, mint az első osztályhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.