Ehhez már pofa kell
Így vált Gyurcsány Ferenc csápjává az orvosi kamara vezetése.
Így vált Gyurcsány Ferenc csápjává az orvosi kamara vezetése.
A legfontosabb probléma a szakemberhiány, több mint négyezer-ötszáz orvos és legkevesebb harmincezer ápoló hiányzik.
Javult a szülészeti ellátás minősége és csökkent az újszülött-halálozás hazánkban.
Százmilliós károkat okoznak az egészségügyi költségvetésnek a bűnbandák.
A kormány tétlensége mellett tetőzik a káosz a brit egészségügyben.
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében, vissza nem térítendő támogatásból.
Az egészségügyi dolgozók korrupció elleni védelme az egyik fontos feladata az NVSZ-nek.
Drámaian romlik a helyzet a spanyol egészségügyi alapellátásban.
Az egészségügyi hálózat Magyarország öt régiójában, azonos felépítéssel fog működni.
Átalakul az alapellátási ügyelet, a védőnői ellátás, a szakápolási rendszer, valamint átvezényelhetők lesznek az egészségügyi dolgozók.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.