A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tavalyi évét értékelve megállapítható, hogy az állami egészségügy területén maradéktalanul eleget tettek törvényileg megszabott feladataiknak, a korrupció elleni fellépésben, illetve a bűnfelderítésben, a bűnmegelőzésben, és maximálisan éltek a védelmi funkciójukkal.
A titkosszolgálati módszereket és eszközöket is használó NVSZ legutóbb az állami egészségügyben dolgozók védelmét kapta állami feladatul. Az egészségügyi területen dolgozó védett állománya mintegy 119 ezer főből áll.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/01/wg1m_X9Js67BH22Q1mogY9TiRWvDjXFK_VYGyJNG1S0/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZkMDYzMWFmNTVjYzQyOTM5YmVmZWJmMTQ2YWRjYjcy.jpg)
Ide tartoznak az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) és az irányítása alatt működő egészségügyi intézmények foglalkoztatottjai, továbbá az önkormányzatok által fenntartott egészségügyi intézményekben egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyek. A szervezet bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat lát el a védett állomány tekintetében.
Bűnmegelőzés az egészségügyben
„Munkatársaink közel kétezer egészségügyi dolgozónak – köztük orvosoknak, ápolóknak – tartottak oktatást, melynek célja, hogy minél szélesebb körben megismerjék az orvos-beteg kapcsolatokban felmerülő korrupciós helyzeteket és azok elkerüléséhez és kivédéséhez megfelelő magatartást.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/01/KcPmvP5H0HVtVGirNQF-3mq9_zdrkbo7YoOKTmClIJU/fit/1200/866/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M5MWM0YmE0NWM1MzRmMjk4YzljOGYwNDhmN2VkMjFl.jpg)
Közel 5000 példányt juttattak el az egészségügyi dolgozóknak és a pácienseknek A hála nem pénz című kiadványból azért, hogy segítsen eligazodni az új jogi helyzetben és bemutassa, hogy a hála és a kölcsönös tisztelet kifejezésének van más módja is a szégyellve átadott-átvett »borítékon« kívül. Kollégáink folyamatos kapcsolatot tartanak az orvosi, a gyógyszerészi és az egészségügyi szakdolgozói kamarák vezetőivel, az Országos Kórházi Főigazgatósággal, az Országos Mentőszolgálat, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársaival. Az orvosokkal és egészségügyi dolgozókkal is szorosan együttműködve végzik munkájukat, az így kialakult kapcsolatnak köszönhetően már több esetben is közvetlenül munkatársunkhoz fordult egy-egy orvos segítségért, akit atrocitás ért a munkája miatt” – írja az NVSZ az évértékelőjében.