
Németh Szilárd a Magyar Honvédség legfontosabb tennivalójának a légtérvédelmet jelölte meg, hogy adott esetben a Gripenek tudják teljesíteni a szolgálatot.
Európa több országában az látható, hogy későn hoztak meg bizonyos intézkedéseket, például iskolák bezárásáról, tömegrendezvények betiltásáról – mondta Horváth Ildikó.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra kéri a kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni fertőzésvédelmét biztosító eszközök beszerzése érdekében – jelentette ki a MOK elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az ITM és a hazai felsőoktatási intézmények mellett a közös célok megvalósításában szerepet vállal az észt szociális minisztérium és a Tallini Műszaki Egyetem (TalTech) is.
Ötvennéggyel emelkedett keddre virradóra Iránban a koronavírus halálos áldozatainak a száma, ezzel a járványnak már összesen 291 halálos áldozata van az országban – közölte Kianus Dzsahánpúr egészségügyi minisztériumi szóvivő keddi televíziós sajtókonfere
A Szent László Kórházban megfigyelés alatt lévő iráni állampolgárok egy része továbbra sem hajlandó magát alávetni azoknak a rendszabályoknak, amelyet egy ilyen egészségügyi megfigyelés alatt be kell tartani.
Ami pedig az egyes politika eszmék önhittségét illeti, Csókay András hangsúlyozta: Amikor az ember önmagát helyezi bele Isten szerepébe, akkor történnek a legnagyobb problémák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megdöbbentő felvételeket juttattak el lapunkhoz.
A tegnapi kormányülésen döntöttek arról, hogy nemzeti konzultáció indul a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terve miatt.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Kinga Gal, Fidesz MEP, called for the representation of the real interests of European citizens.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Kinga Gal, Fidesz MEP, called for the representation of the real interests of European citizens.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.