Megelőzhető a járványos agyhártyagyulladás
A ritka, de rendkívül súlyos lefolyású fertőző betegség akár 24 órán belül halált is okozhat, és a túlélőknél maradandó egészségkárosodással járhat.
A ritka, de rendkívül súlyos lefolyású fertőző betegség akár 24 órán belül halált is okozhat, és a túlélőknél maradandó egészségkárosodással járhat.
Sztella Kiriakídisz megismételte a korábbi bejelentését, miszerint Brüsszel tudományosan megalapozott lépéseket fog javasolni az EU-országoknak.
Számolnunk kell azzal az eshetőséggel is, hogy akár a labdarúgó EB és a tokiói olimpia is elmarad, de legalábbis ma még nehezen elképzelhető biztonsági intézkedések közepette rendezik meg.
Kíváncsian várjuk, mikor szólal fel majd a Parlamentben az első ellenzéki képviselő, hogy a megfertőződött magyar betegségéért Orbán Viktor a felelős.
Kimutatták két újabb embernél a koronavírus-fertőzést kedden Németországban két olyan tartományban, amelyet eddig nem érintett a járvány.
Kedd estig már több mint 80 ezren fertőződtek meg a világon az új koronavírussal, és legalább 2700-an belehaltak a tüdőgyulladást okozó betegségbe, amely decemberben jelent meg a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, a 11 millió lakosú Vuhanban.
Újabb négy ember halt meg az új típusú koronavírus-fertőzés miatt Észak-Olaszországban kedden, így tizenegyre emelkedett a járványban elhunytak száma – közölte Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hatóság vezetője.
A spanyol hatóságok azonosítottak egy koronavírussal fertőzött beteget Barcelonában, ez az első eset Spanyolország európai kontinenshez tartozó részén – írta a La Vanguardia című spanyol lap kedden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Díszes római hajóorr került elő Salzburgban.
A The Athleticben soha nem jelent még meg ekkora terjedelmű írás a magyar labdarúgásról. Mindezt Szoboszlai Dominiknak köszönhetjük.
Brüsszelben a rendőrség mellett katonákat is bevetnek a növekvő bűnözés miatt – közölte Orbán Balázs Bernard Quintin nyilatkozata alapján.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak az NKE beruházás kapcsán
Akár a kiváló bor, olyan nemesen öregednek Magyar Péter megszólalásai, amelyekkel a kormányt dicsérte.
– Megköszöntem Donald Trump és az amerikai kormány kitartását, hiszen látható, hogy rendkívül nehéz a béketeremtés Ukrajna és Oroszország között – mondta a tárcavezető.
Lakossági fórumot tartottak az NKE beruházás kapcsán
Akár a kiváló bor, olyan nemesen öregednek Magyar Péter megszólalásai, amelyekkel a kormányt dicsérte.
– Megköszöntem Donald Trump és az amerikai kormány kitartását, hiszen látható, hogy rendkívül nehéz a béketeremtés Ukrajna és Oroszország között – mondta a tárcavezető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.