Pénteken ülésezik a népjóléti bizottság
Februártól a Gottsegen Intézet látja el a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Intézet ellátási területéről érkező betegeket – közölte Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A daganatos megbetegedések elleni küzdelemnek több tétele van, így az életmód, a táplálkozás, vagy a kémiai rákkeltő anyagok kiszűrése – fogalmazott a miniszter.
A Hyundai dél-koreai autógyártó kedden megkezdte belföldi járműgyártásának teljes leállítását ideiglenes jelleggel, mert a koronavírus miatt komoly fennakadások vannak a kínai alkatrészszállításban. A japán Nissan pedig úgy döntött, hogy elhalasztja kínai
Nyolc olyan magyar állampolgárról tudott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, aki eddig a koronavírus-járvány sújtotta kínai Hupej tartományban tartózkodott, közülük heten jelezték, hogy szeretnének hazatérni, ők tegnap este megérkeztek Budapestre – mond
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kamuállás, agyhalottak, Manfred Weber és sok-sok millió forint – ezek a sarokkövei a Tisza-vezér egy éves tevékenységének az unióban.
Mikel Arteta megelégelhette a szurkolók évek óta tartó panaszát, a magyar származású csatár 140 millióról mondott le.
A tíz túlélőt kórházba szállították.
Meggyűlhet a baja a globális mogulokkal a balosok által ajnározott diktátorozó rappernek.
Ha államilag támogatott lakáshitelt igényel valaki, akkor a mellé felvett piaci lakáshitelre jelentős kamatkedvezményt kap.
Michael Kiwanuka visszalépett a fesztiválról.
Új csúcson a vendégéjszakák és bevételek a hazai turizmusban.
Ha államilag támogatott lakáshitelt igényel valaki, akkor a mellé felvett piaci lakáshitelre jelentős kamatkedvezményt kap.
Michael Kiwanuka visszalépett a fesztiválról.
Új csúcson a vendégéjszakák és bevételek a hazai turizmusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.