
- Magyar Nemzet
- élelmiszeripar
élelmiszeripar

Két ágazat fölözte le az uniós forrásokat
A zöldség-gyümölcs feldolgozással foglalkozó vállalkozások és a húsipari cégek lettek az élelmiszeripari pályázatok legnagyobb nyertesei.

Eltűnnek a tojóketrecek a szlovák farmokról
A szlovák tojástermelők döntésének a fogyasztók minden bizonnyal nem fognak örülni, az átállás ugyanis jelentős drágulást von maga után.

Jövőre sem marad támogatás nélkül az élelmiszer-ágazat
Már látszanak az eredményei annak a kiemelt támogatásnak, amelyben az élelmiszeripar az elmúlt években részesülhetett. Az ágazat üzemi nyeresége öt év alatt több mint ötven százalékkal nőtt.

Az élelmiszeripar fejlesztésére 360 milliárd forint jutott 2014-2020 között
Az agrártárca következő hétéves fejlesztési terve pedig megalapozza a szektor további innovációját – közölte Zsigó Róbert államtitkár.
Nemzetközi Élelmiszeripari szakkiállítás lesz a jövő héten Budapesten
Kötelező zászlóval is jelölni a sertéshús származási helyét a nagyobb boltok húspultjaiban
A születés, a tartás helye és a vágás helye dönti el azt, hogy milyen zászlót kell kitűzni. Abban az esetben, ha ez a három megegyezik, akkor származási helyként ezt az országot kell megjelölni.
Nem zártak jó évet a méhészek
Fertőzött sajtra figyelmeztet a Lidl
Tejfeldolgozó üzemet adtak át Petőfiszálláson
A mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.
Fontos híreink
Donald Trump nem kímélte a BBC lemondott vezetőit

Magyar Péter, felelőtlenség a neved!

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Magyarország ezüstérmes lett, de ennél jobban már csak az arany miatt szomorkodhatnánk
Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Külföldre utazik gyermekével? Kellemetlen meglepetés érheti a határnál
Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Jön a disznóvágás szezonja – Ön ismeri a szabályokat?
Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Borzalmas közlekedési balesetben két ember veszette életét
Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter: A Trump–Orbán-megállapodás eredménye, hogy nem emelkednek az energiaárak Magyarországon + videó
Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A világsajtó címlapjain Orbán Viktor és Donald Trump találkozója
A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Trump bejelentette a bojkottot
Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ez a kötet éppen annyi, amennyi akar lenni, és ez épp eggyel kevesebb, mint amennyire az olvasó vágyik
Amikor a tudatosság elvesz az élményből.

A mélyállam háborúja a világ ellen
Donald Trump egy évvel ezelőtt, november 5-én nyerte meg az elnökválasztást.

Decemberre kerülhet célsávba az infláció
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

