Farkas Sándor: A magyar mezőgazdaság egyik húzóágazata a tejtermelés
A tejhozamot illetően Magyarország az elsők között van az Európai Unióban (EU), a hozam 2012-2018 között 10 százalékkal nőtt.
A tejhozamot illetően Magyarország az elsők között van az Európai Unióban (EU), a hozam 2012-2018 között 10 százalékkal nőtt.
A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy sikeres legyen a partnerség a kanadai cégekkel – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Kis Miklós, az Agrárminisztérium államtitkára elmondta, hogy a kormány által kidolgozott vidékfejlesztési programmal az ökogazdálkodók és az élelmiszer-feldolgozók is nagy lehetőséget kaptak.
2018-ban a magyar élelmiszeripar – hétszázalékos emelkedés után – 3235 milliárd forintnyi termelési értéket állított elő. A teljes feldolgozóipari kibocsátás egytizede érkezett ebből a szektorból.
A magyar élelmiszeripar nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű stratégiai ágazat: 5 ezer vállalkozást, 33 szakágazatot és 90 ezer alkalmazottat jelent.
Az Európai Parlament legújabb döntésével elfogadott irányelve már megfelelő alap ahhoz, hogy fel tudjanak lépni a tagállamok a kettős élelmiszer-minőség ellen.
Az élelmiszeripar 2015 óta stratégiai ágazat, ennek megfelelően az élelmiszeripar komplex fejlesztéséhez 2020-ig 300 milliárd forintot biztosítanak – mondta az agrárminiszter.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportértéke 2,2 százalékkal csökkent, importértéke pedig 4,1 százalékkal nőtt, az egyenleg 12,8 százalékkal esett 2018-ban.
A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 270-280 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára az MTI érdeklődésére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Párizsban óriási potya döntötte el a három pont sorsát.
Magyar Péter szervezi a hazai árvízi védekezést, állítja a Tisza párt EP képviselője.
Kiosztották ezen kívül a „Sikeres Városok Kulcsa” díjat is.
A járművet férfiakra és nőkre szabva tervezték.
A magyar teniszező fölényes sikert aratott Kínában.
Holnap még nehezebb lesz – üzente a kormányszóvivő.
Kis híján súlyos incidensé fajult a Lengyelország és Ukrajna közötti szóváltás
A magyar férficsapat 2,5-1,5--re legyőzte Livániát a sakkolimpia 7. fordulójában és feljött a negyedik helyre.
A MÁV Zrt. megerősítette: a nagykanizsai vasútállomáson éppen olyan váltóhiba történt nemrég, mint a Keleti pályaudvaron, ahol kisiklott egy InterCity öt kocsija.
A személyhívók alkalmasak arra, hogy kikerüljék a lehallgatást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.