Elhunyt Marton László
A színházi rendező 1943-ban született Budapesten. Bár szüleivel rendszeresen járt színházba, ő inkább karmester szeretett volna lenni.
A színházi rendező 1943-ban született Budapesten. Bár szüleivel rendszeresen járt színházba, ő inkább karmester szeretett volna lenni.
Elhunyt 82 éves korában Ferdinand Karl Piëch, a Volkswagen (VW) konszern volt vezetője, a német autógyártás jelentős személyisége – közölte hétfő este a német sajtó az egykori vállalatigazgató családjára hivatkozva.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter közölte: egy fiatal, kiváló katona hunyt el. A miniszter részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a barátoknak.
A legendás, ám szigorú üzletembert két tette miatt szokás emlegetni: ő adta a világnak a Ford Mustangot, és 1980-ban ő mentette meg az összeomlástól a Chryslert.
Elhunyt Reviczkyné Köteles Erzsébet olimpiai bajnok, illetve háromszoros ezüst- és egyszeres bronzérmes tornász.
A legendás olasz rendezőt egész pályafutása során az örök értékek vonzották, a kultúra magva, amely nincs kitéve korok divatjának. Alkotásaiban az érzelem áll a középpontban.
Elhunyt Dr. John amerikai zenész. A Rock And Roll Hírességek Csarnokába beiktatott, hatszoros Grammy-díjas énekes, billentyűs, gitáros, dalszerző, producer csütörtökön, 77 évesen halt meg szívrohamban.
Életének 49. évében váratlanul elhunyt Térey János József Attila-díjas költő, író műfordító – közölte a Jelenkor Kiadó hétfőn az MTI-vel.
A háromszoros Forma-1-es világbajnok, aki februárban ünnepelte 70. születésnapját, hétfőn a családja körében „békésen távozott”. Halálhírét orvosa is megerősítette.
Elhunyt Naszrallah Butrosz Szfeir bíboros, volt libanoni maronita pátriárka.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.