„Minden honvágy az égből származott”
Új kötetei megjelenését vártuk, amikor életének 85. évében elhunyt Makkai Ádám – hajtsunk most fejet a költő emléke előtt is.
Új kötetei megjelenését vártuk, amikor életének 85. évében elhunyt Makkai Ádám – hajtsunk most fejet a költő emléke előtt is.
Ötvenhat éves korában, szombat este elhunyt Gesztesi Károly színművész, akit az egyik legismertebb magyar szinkronszínészként tartottak számon.
Életének 87. évében elhunyt Bónis Ferenc Széchenyi-díjas zenetörténész – közölte a Magyar Kodály Társaság.
Százegy éves korában meghalt Nakaszone Jaszuhiro egykori konzervatív japán miniszterelnök – közölte pénteken a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP).
Elhunyt egy hetvenkét éves, hajlott hátú, joviális mosolyú, pólóscsemetéket terelgető öregúr, ugyanekkor halhatatlanná vált Montreal olimpiai és Belgrád világbajnoka.
A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas alkotó életművét a magyar népművészethez, folklórhoz való viszonya, mély ismerete és különleges megközelítése határozta meg.
A cél, hogy a helyiek „tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert” – közölte a szervezet.
Elhunyt Jessye Norman, a nemzetközi operavilág amerikai sztárja – jelentette hétfőn este az amerikai közszolgálati rádió (NPR), a művész családjának szóvivőjére hivatkozva.
Az egykori francia államfő csütörtök reggel 86 éves korában hunyt el. A politikus 1995 és 2007 között volt a Francia Köztársaság elnöke.
Az, hogy eltört Sára Sándor dunsztosüvege, és soha többet nem lesznek benne a feledhetetlen tekintetű portréi, az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb vesztesége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge.
Athén környékén dúló erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók Görögországban, de a jelek szerint sikerül megfékezni – közölte hétfőn a helyi tűzoltóság.
Kék-sárga embertenger lepte el az óceánt Miamiban.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.