Tovább gyűrűzik a választási botrány Romániában
A vizsgálat szerint az összegek illegális forrásból származhatnak.
A vizsgálat szerint az összegek illegális forrásból származhatnak.

A román államfőválasztás diszkrét bája.

A román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) csütörtöki rendkívüli ülésén arra a következtetésre jutott, hogy a TikTok nem tartotta be a központi választási bizottság (BEC) előírásait.

Elhalasztotta az elnökválasztás első fordulójában született eredmények érvényesítését, és elrendelte a szavazatok újraszámolását a román alkotmánybíróság.

Felszólították a cég vezérigazgatóját, hogy jelenjen meg az Európai Parlamentben.

Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje 4-5 százalék körüli eredményt ért el az első adatok szerint.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

Csak magának köszönheti.

Az Úr megmentette Amerikát nemcsak egy káros politikai garnitúrától, hanem magától a gonosztól is.

Wellor dala futótűzként terjed a neten. Már angol felirattal is!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezekről jó, ha tud.

Magyar Péter adócsökkentésről szóló ígéretei éles ellentétben állnak a szakértőinek elszólásaival.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Megszólalt a rendőrség.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

A balhátvéd piszkosul nehéz mérkőzésre számít szombaton a Burnley ellen.

Koltai János 91 éves volt.

A nemrég felfedezett C/2025 R3 potenciálisan az év leglátványosabb égi jelenségének ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.