Kemi Badenoch lett a brit Konzervatív Párt új elnöke
A párttagság több mint 72 százalékos részvétellel döntött.
A párttagság több mint 72 százalékos részvétellel döntött.

Az egyre szélesedő orosz–ukrán háború kapcsán Donald Trump hangsúlyozta, ha ő lenne az elnök, az orosz invázió nem történt volna meg.

Jelenleg az Egyesült Államok renoméja megtépázott, és olyan vezetőre van szükség, aki határozott elképzelésekkel rendelkezik.

Újra és újra terítékre kerül a romániai választási kampányban Orbán Viktor.

Harris előnye eltűnt, és a választás előtt két héttel már fej-fej mellett áll Trumppal.

Donald Trump az arizonai Tempe-ben tartott beszédet egy bevándorlással foglalkozó nagygyűlésen.

A nagyobbik román kormánypárt elnöke az ország fejlesztésével kapcsolatos államfőjelölti vízióját ismertette.

Coe nem titkolja, amennyiben nem választják meg a NOB élére, akkor egy célja van, harmadszor is elnyerni a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöki posztját.

A politikus elsősorban Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott nyilatkozatait kifogásolja.

Atlanta bajnoka jelentkezik elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség november 9-i közgyűlésén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

A hollandok a vártnál nagyobb kihívás elé állították a magyar válogatottat az Eb-n.

Lassabban terjed viszont a koronavírus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.