Nőtt a migránsok és az embercsempészek száma Boszniában
A boszniai határrendészet adatai szerint 2018-ban 70, 2019-ben pedig 80 embercsempészettel összefüggő eset volt.
A boszniai határrendészet adatai szerint 2018-ban 70, 2019-ben pedig 80 embercsempészettel összefüggő eset volt.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az európai határőrizeti szerv, a Frontex megerősítése kapcsán kifejtette: örvendetes annak tízezer főre növelése, de ez nem váltja ki a nemzeti határőrizetet.
Az ilyen elektronikus segédleteket embercsempész bűnszervezetek készítik, amelyek a kiinduló országból szervezik meg a migránsok Európába, elsősorban Németországba juttatását.
A nyugat-afrikai csempészútvonal sokkal aktívabb idén, mint tavaly, miközben egyáltalán nem veszélytelen. Ebben az évben 158-an haltak meg bizonyíthatóan a nyugat-afrikai partok mentén.
Letartóztatásba helyezte bíróság azt a 37 éves, Budapesten élő, menekültstátusszal rendelkező szír férfit, akit a Fővárosi Főügyészség azzal gyanúsít, hogy egy embercsempész csoport szervezője, irányítója volt – közölte az MTI-vel a főügyészhelyettes szom
Volt felderítők szerint csak idő kérdése, hogy a mai határrendészek, illetve a műszaki határzáron őrködő fegyveres erők tagjai felfedjék az újonnan készült vagy éppen készülő alagutakat.

Hatvanöt moldovai illegális migránsra bukkantak egy autóbuszban a hatóságok Hollandiában – jelentette a helyi rendőrség, amely őrizetbe vett a sofőrön kívül még egy embert embercsempészet gyanújával.
Maurice Robinsont 39 rendbeli emberöléssel, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvéssel vádolják.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.