Szijjártó Péter: Szégyen, amit Matteo Salvinivel tesznek!
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az embercsempészeket kellene bíróság elé állítani.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az embercsempészeket kellene bíróság elé állítani.

A Frontex közlése szerint több mint 7200 illegális bevándorlót azonosítottak az illetékes hatóságok.
Tíz külföldi embercsempészt ítéltek el, mert a bűnszervezet tagjai illegális bevándorlókat segítettek 2016-ban.
Eddig minden napra jutott legalább egy letartóztatás a déli határon, voltak, akik úszva jöttek.

Az egyik migráns egy tehervonat alvázán megbújva próbált az országba jutni.

A rendőrök két magyar járművet ellenőriztek, az egyikben utazott a kilenc illegális migráns.
A román állampolgárságú embercsempészt a rendőrök elfogták, két szökésben lévő társát még körözik.
Az embercsempészek mellett az NGO-k is részt vesznek a migránsok Európába szállításában.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy félkész alagutat találtak az ideiglenes biztonsági határzár közelében.

Idén eddig Magyarországra 16 ezer illegális migráns próbált bejutni, és 177 embercsempészt fogtak el.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nyilván megint az erősebb nyert.

Navracsics Tibor ajánlásokat tett a Brüsszellel fenyegető polgárjogi aktivistáknak.

A kormányfő interjút ad az ATV műsorában.

A kormány megkezdte az EU hatásköreinek szisztematikus átvilágítását.

Ez a két országot erősíti.

Lapunk főmunkatársa közösségi oldalán tette helyre Szent-Iványi Istvánt.

A politikus közösségi oldalán buzdított a nemzeti konzultáció kitöltésére.

A játékos a tavalyi Európa-bajnokság óta nem szerepelt a nemzeti együttesben.

Several more people received draft notices on Tuesday, and the unlawful proceedings continue.

Komoly veszélyt jelenthet hazánk szuverenitására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.