20 migránst akartak átjuttatni az albán-görög határon
A húszas éveik végén járó három albán embercsempészt a hatóságok letartóztatták.
A húszas éveik végén járó három albán embercsempészt a hatóságok letartóztatták.

Simaság közelében két szerb férfi autójában tíz közel-keleti illegális bevándorlóra bukkantak.

Nemzetközi kapcsolatai is lehetnek annak a nőnek, aki legalább 25 migráns csempészésében vállalt fő szerepet.

Mindegyikük szír állampolgárnak vallotta magát, és nem tudta igazolni magyarországi tartózkodása jogszerűségét.
Az elmúlt héten az ország területén 689 határsértőt tartóztattak föl, és kísértek vissza.
A rendőrök és a katonák péntektől vasárnapig 237 határsértővel szemben intézkedtek.
Ivóvíz, levegő nélkül, átforrósodott zárt rakodótérben szállították a migránsokat a bűnözők.
A rendőrök a horvát határ közelében lévő Kölked mellett fogták el a sofőrt és az illegális bevándorlókat.
A görög hatóságok munkáját az sem könnyíti meg, hogy több erdőtüzet is okoznak a portyázó bevándorlók.

Két olyan autót is ellenőriztek, amelyet feltehetően a határsértők szállításához használtak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nyugdíjat nem elvenni és csökkenteni, hanem odaadni és emelni kell – jelentette ki Zsigó Róbert.

Libanon biztonsága meghatározó jelentőségű az egész Közel-Kelet biztonsága szempontjából.

Brüsszellel, Volodimir Zelenszkijjel és Magyar Péterrel a magyar emberek megélhetése nincs biztonságban.

Magyar Péternek és gazdáinak nem tetszik, hogy a Trump–Orbán-megállapodás jó Magyarországnak.

Ukrajna lábbal tiporja a hallgatók jogait.

Egy olasz lapnak nyilatkozott az Európai Bizottság szóvivője.

Diplomáciai sikert Washingtonban.

Az aszály most már velünk marad.

Ennek elkerülhetetlenül be kellett következnie.

Despite all security concerns and scandals, Peter Magyar and his team continue to push the app.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.