Hiába tartotta a száját E. Attila, a nyomozók a törvény által biztosított titkos és nyílt módszerekkel, kapcsolatrendszere elemzésével, szöveges üzeneteinek és telefonhívásainak visszakövetésével június 16-ra jutottak olyan bizonyítékerejű adatokhoz, amelyek alapján kiderült, mind a sofőr mozgását, mind a határon tiltott módon átjutó illegális bevándorlókkal való találkozást Budapestről, az említett O. Á. Károlyné otthonából irányították. A lakásban tartott házkutatáskor olyan számítógépeket, telefonokat, navigációs eszközöket, elektrotechnikai műszereket foglaltak le a rendőrök, amelyek egyértelműen alátámasztják a nő aktív, irányítói szerepét az embercsempész-hálózatban. A lefoglalt bizonyítékok elemzése után a 44 éves nő nemzetközi kapcsolatai is bizonyíthatók lesznek, előrevetítve Szerbiában és Ausztriában tartózkodó bűntársainak lebukását is.
Drónok, terepjárók, éjjellátók a bűn szolgálatában
A rendőrség szerint a három főnél nagyobb illegális bevándorlócsoportok szinte kivétel nélkül embercsempészek irányításával indulnak neki a határoknak. A különböző nemzetiségű embercsempészek egymással kapcsolatot tartva veszik át a szállítmányt a határon, jól megszervezve, akciónként cserélve a kommunikációs eszközöket. Internetet, okostelefonokat használnak, drónokkal, terepjárókkal, éjszakai távcsövekkel figyelik a határvadászok mozgását, sokszor vízhatlan, hőtartó ruhában, éjszakákon át kuksolva a rejtekhelyeiken. Megéri a várakozás, az elfogott, visszairányított illegális migránsok elmondása szerint a magyar határ átléptetése Szerbia felől 250-500 euróba kerül, a magyarországi csempészfuvar az osztrák határig 1000-1500 euró fejenként, a Bécsig tartó fuvar ennek a háromszorosa is lehet. Jó pénz, de van mit kockáztatni, hiszen a 2015-től hatályba lépett megújult büntető törvénykönyv szigorította az embercsempészet miatt kiszabható szankciókat. Alapesetben is öt évig terjedhet a szabadságelvonás, egy bűnszervezet vezetőjére akár húszévi börtönbüntetést is kiszabhatnak.
Baleset lett a vége
A budapesti nő elfogásával idén már 138 gyanúsított ellen indítottak büntetőeljárást a magyar rendőrök, míg tavaly egész évben csak 53 ilyen eljárás indult. Június 10-én Lajosmizse közelében akart megállítani a KR határvadászainak mélységi ellenőrző csoportja egy, a határ felől Budapest irányába tartó gyanúsan sok utassal teli gépkocsit. Az autó vezetője nem állt meg, megpróbált elmenekülni, a rendőrök nyolc kilométeren át követték, a sofőr sem a rendőrségi jármű megkülönböztető fény- és hangjelzéseire, sem a rendőrök hangosbeszélőn közölt felszólításaira nem reagált. Az 5-ös út egyik enyhe kanyarjában a menekülő elvesztette uralmát a túl gyorsan haladó járműve felett, balesetet okozott. A sofőrön kívül nyolc, Magyarország területére határt sértő módon bejutó szír férfi utazott az autóban, szerencsére senki sem sérült meg. Az illegális bevándorlókat visszakísérték a magyar–szerb határhoz és kiutasították az ország területéről, az idei 137. elfogott embercsempésznek pedig közlekedési bűncselekmény miatt is felelnie kell majd a bíróságon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!