Trócsányi László: A magyar kormány nemet mond az antiszemitizmusra
A kormány nemet mond az antiszemitizmusra, elítél minden antiszemita cselekedetet – mondta az igazságügyi miniszter a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.
A kormány nemet mond az antiszemitizmusra, elítél minden antiszemita cselekedetet – mondta az igazságügyi miniszter a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját 2001 óta minden évben április 16-án tartják, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
A kisebbik kormánypárt kiemelte: mély fájdalommal emlékeznek azokra az időkre, amikor zsidó honfitársainkat üldözték, megalázták és sokukat elpusztították.
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, ebből az alkalomból országszerte több városban lesznek rendezvények.
A mészárlás áldozatainak pontos száma máig ismeretlen, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete 21 768 áldozatot tart számon.
Az Országgyűlés 2000-ben meghozott döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját.
Bűnözők voltak azok, akik a kommunizmus ideológiájának, Marx tanainak felhasználásával a hatalmat megszerezték és megtartották – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn, a kommunizmus áldozatainak emléknapján Sz
Alig van olyan magyar család, amelyet ne sújtott volna valamilyen formában a kommunizmus – hangsúlyozta a pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
A központi programok keretében a Terror Háza Múzeumban egész nap rendkívüli történelemórával és csoportos tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket, a Hősök falánál gyertyagyújtással emlékeznek.
Kovács Béla önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, sorsa példája azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tartunk számon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A játszóterek az új bűnbarlangok?

Biczók Péter fővárosi tiszás delegált nem először borzolja a kedélyeket. Többen azt javasolják, adja vissza a diplomáját és mondjon le városfejlesztési bizottsági tagságáról.

Ranschburg Zoltán szerint nem most van itt a kísérletezgetés ideje.

Közeleg a választások napja.

A lakosság egyre inkább félti a közbiztonságot.

Kijev újabb mozgósítási hosszabbításra készül.

A tárcavezető szerint az új világrendben Európa láthatóan nem találja a saját helyét.

Hatalmas nyersanyagtartalékokon csücsülnek a dánok Grönlandon.

A 26 éves támadó iránt Lengyelországból is érdeklődnek.

A férfit még Hollandiában fogták el, azóta már magyar börtönben ül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.