
- Magyar Nemzet
- emmi
emmi

Senkinek sem kell az utcán éjszakáznia, van elég férőhely
Több mint tízezer éjjeli menedékhely és átmeneti szállás áll a hajléktalanok rendelkezésére, ezeken kívül télen még további 1600 többletférőhely biztosított – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Kásler Miklós: Pénzügyi támogatáshoz jutnak az alapellátó fogorvosok
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásból még idén 4,44 milliárd forintos pluszforrást biztosít az egyszeri kiegészítő díjazásra – mondta a miniszter.
Nagyon rég nem volt ennyi házasságkötés
A KSH adataiból jól látszik, hogy ismét nagyobb becsülete van a házasságnak – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin.

Novemberben többet kapnak a nyugdíjasok
Egy átlag nyugdíjas novemberben összesen harmincezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban – közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Tudományos verseny középiskolásoknak
Huszonkilencedik alkalommal hirdették meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt – jelentette be hétfőn a Magyar Innovációs Szövetség.

Emmi: Az őszi szünetben is biztosított az ingyenes gyermekétkeztetés a rászoruló diákoknak
Az ingyenes szünidei gyermekétkeztetési programot teljes mértékben a kormány finanszírozza, megszervezése azonban az önkormányzatok feladata.
Átadták az idei Ökoiskola címeket
49 köznevelési intézmény az idén először nyerte el, miközben 140 megújította az Ökoiskola címet, és 52 intézmény lett Örökös Ökoiskola.
Bölcsődetervezési ötletpályázatot hirdet a kormány
Az Emmi közleménye szerint a pályázat beadási határideje december 15-e, az eredményhirdetés pedig 2020. január 15-én lesz.
Tízmillió forint a külhoni magyar kultúrának
A pályázatok fő célja a nemzeti összetartozás tudatának és a határon túli, magyarok lakta régiók egymás közötti kulturális kapcsolatainak erősítése.
Fontos híreink
Kocsis Máté válaszolt Alföldi Róbertnek: A politika is művészet, , de más a tét, mint a színpadon

Brazil elnök: működésképtelenné vált az ENSZ

Meglepetés az NB I-ben, a Diósgyőr elvette a listavezető veretlenségét + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Indul a Digitális Polgári Körök első országjárása
Több mint 90 ezren csatlakoztak a DPK-khoz – közölte a miniszterelnök.

Újabb baleset az M1-esen
Péntek este is történt már ugyanott egy hatalmas ütközés.

Titokzatos gabonakört találtak egy magyar búzamezőn
A hír futótűzként terjedt a hazai ufóhívők körében.

„Széttaposom az arcodat!” – halálosan megfenyegették a Békemenet résztvevőjét + videó
Hankó Balázs feljelentést tesz az ügyben.
Külföldi híreink

Újabb légicsapások Kijevben – a német gazdasági miniszter is óvóhelyre kényszerült
Eközben magas szintű egyeztetések folynak a háború lezárásáról.

A Magyarországot elítélő jelentés felelőse vonult Magyar Péterrel + fotó
„A néppárt politikája Ukrajna támogatása, és tudom, hogy a Tisza is ezen az úton jár” – mondta korábban Wawrykiewicz.

Váratlan fordulat a litván–belarusz határon
Rohamosan változnak a fejlemények.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után
Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.

Itt a bejelentés, ez az ország nem küld rakétákat Ukrajnába
Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal.

Orbán Viktor: Nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért + videó
Az első és a második nagy háborúból nem tudtunk, de ebből a mostaniból kimaradunk – jelentette ki a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

