Fülöp Attila: A családközpontú gyermekvédelem kialakítása a cél
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára emlékeztetett, a gyermekvédelem rendszerében országosan 23 ezer gyermek van, közülük körülbelül 15-16 ezren élnek nevelőszülőknél.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára emlékeztetett, a gyermekvédelem rendszerében országosan 23 ezer gyermek van, közülük körülbelül 15-16 ezren élnek nevelőszülőknél.

Több mint 14 ezer kérelmet nyújtottak be eddig a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására, és a folyósított támogatások összege már meghaladta a másfél milliárd forintot – jelentette be Novák Katalin.
Népszerűbb a pedagógusképzés, a tanulók teljesítménye közötti különbségek egyre kiegyenlítettebbek, az óvodáskorú gyermekek közel 96 százaléka vesz részt a nevelésben, és több pénz jut az oktatásra is.
„Idén négy olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendeztünk, amelyeknek rendkívül jó visszhangja volt, és a nemzetközi szövetségek is mindenhonnan dicsérő szavakkal illettek bennünket”.
Mi soha nem abban gondolkodunk, hogy hosszú távon bérleményben lakjanak az emberek. Magyarországon fontos a lakástulajdon. És ez egy nagy vívmányunk – mondta el Novák Katalin államtitkár.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke segélykiáltásnak nevezte a rendezvényt, ahol szó volt többek között az orvosok bérrendezéséről, a nyugdíjba vonult szakemberek foglalkoztatásáról és az ápolóképzés szerepéről is.
Több mint háromezer család igényelte fennálló jelzáloghitel-tartozásának csökkentését a családvédelmi akcióterv keretében az első két hónapban.

Letette hivatali esküjét Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért, illetve Lőrinczi Zoltán nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Egyszerre ment szabadságra több mint ezer fogorvos, akik ezzel szeretnék kifejezni: a jelenlegi finanszírozás nem teszi lehetővé a rendelők hosszú távú, biztonságos működését.
A vonatkozó jogszabályban meghirdetett feltétek teljesítése mellett augusztus utolsó hetében már olyan bank is akadt, amelynél a konstrukció szabad felhasználását szűkítették.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A miniszterelnök viszont önazonos és következetes volt, ma is azt képviseli, amit a háború kitörésekor – mondta lapunknak Boros Bánk Levente.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.

Először szenvedett vereséget az NB I-ben a Paks a 2025/26-es idényben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.