Energetikai otthonfelújítási program: a módosított feltételek alapján is megtörténtek az első kifizetések
Január vége óta lehet kevesebb papírmunkával pályázni a korszerűsítésre.
Január vége óta lehet kevesebb papírmunkával pályázni a korszerűsítésre.

Többen és könnyebben juthatnak hozzá az akár hatmillió forint vissza nem térítendő támogatáshoz és kamatmentes hitelhez.

A cégek a fennmaradó forrásra áprilistól is jelentkezhetnek novemberig vagy a keretösszeg kimerüléséig.

A cél egy hulladékmentes, tiszta Magyarország megmutatása.

Egy kisebb település esetében is megéri a geotermiára támaszkodni.

Másfélezernél többet vennének már támogatással a legnépszerűbb gyártó autóiból.

Magyarország hosszú ideje Európa első öt országa közé tartozik a földhő hasznosításában.

Átszervezik az Energiaügyi Minisztériumot.

A gazdaság élénkítését szolgálja az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer megújítása is.

A harmincmilliárd forintos keretösszegből több mint 22 milliárd forintra érkezett be már igény.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország migránsmentes ország marad – hangsúlyozta a politikus.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Iráni elnök szerint egy Ali Hamenei elleni támadás totális háborút jelentene.

Bejelentették az egyezséget.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Varga Barnabás és az AEK többi játékosa számára 400 ezer euró is a tét a Panathinaikosz elleni meccsen.

Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.