Idén is lesz TeSzedd, már tizenkettedik alkalommal
A kampányban a vállalatokat is szeretnék megszólítani.
A kampányban a vállalatokat is szeretnék megszólítani.
Először termeltek háromezer megawatt felett a hazai ipari naperőműparkok.
Az ipari naperőművek kapacitása 3478 megawattra nőtt, háztartási méretű napelemes rendszerekből pedig már közel 260 ezer működik, 2362 megawatt összteljesítménnyel.
A jövő a zöldenergiáé – hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium.
Már a második helyen állunk az Európai Unióban.
A pályázók átlagosan 4,1 millió forint állami hozzájárulást igényeltek.
Csaknem nyolcmilliárd forintnyi támogatást igényeltek eddig a cégek.
Az Energiaügyi Minisztérium számos intézkedéssel javította a hazai vállalkozások versenyképességét, energiahelyzetét is.
Elárulta a minisztérium, hogy mennyi kérelem futott be reggelig.
A vállalatok számára nyílik meg a lehetőség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
Tombol a kettős mérce.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.