Kormányzati porgram csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait
Az energetikai korszerűsítési programcsomag három eleme érhető el jelenleg az iparági vállalkozások, önkormányzatok számára, együttesen 114 milliárd forint keretösszeggel.
Az energetikai korszerűsítési programcsomag három eleme érhető el jelenleg az iparági vállalkozások, önkormányzatok számára, együttesen 114 milliárd forint keretösszeggel.

Több mint kilencszáz társasház pályázott a lakossági távhőprogramra, a megvalósuló fejlesztésekkel a családok a fogyasztásuk alapján fizethetnek.

Mától már nyilvánosak a legnagyobb keretösszegű földhőpályázat részletei is.

Már lehet pályázni a nagy sebességű internetkapcsolat kiépítésére szánt 85 milliárd forintra.

Több mint öt év alatt a világoszöld hatósági jelzéssel forgalomba állított gépkocsik száma megtízszereződött.

Segítség a kistelepüléseknek, és még a támogatást sem kell visszafizetni.

Akár félmilliárd forint kamatmentes hitelt igényelhetnek a jogosultak.

Az áramszolgáltatók szakemberei megfeszített erővel végzik a munkájukat.

Több mint száz elektromos töltőállomás telepítéséhez igényeltek támogatást.

A térségben most több háztartás nélkülözi az áramot, mint pár órával korábban, de a szolgáltatók és a hatóságok munkatársai továbbra is megfeszített tempóban dolgoznak – írta az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország migránsmentes ország marad – hangsúlyozta a politikus.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Iráni elnök szerint egy Ali Hamenei elleni támadás totális háborút jelentene.

Bejelentették az egyezséget.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Varga Barnabás és az AEK többi játékosa számára 400 ezer euró is a tét a Panathinaikosz elleni meccsen.

Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.