Már több mint nyolcezren pályáztak a vállalati e-autó programban – jelezte csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium.
A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár négymillió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez. A beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek.
A vállalati flották zöldítését ösztönző program keretösszegét nemrégiben emelték meg negyvenmilliárd forintra. A szerződésekben lekötött forrásmennyiség a harmincmilliárdot közelíti, mindenképpen érdemes tehát még pályázni
– hívja fel a figyelmet a tárca.
A nyolcezer jelentkező csaknem 9200 környezetkímélő személyautót és több mint kétezer klímabarát kisteherautót szerezhet be állami hozzájárulással. Mostanáig nyolc-nyolc darab kisbuszra és 3,5 tonna feletti tehergépkocsira érkezett be igény.
A nyerteseknek mintegy 21 milliárd forintot fizettek ki eddig mintegy 5400 zöldautó megvásárlásához.
A keretemelés jóvoltából tehát a program összesen akár tízezer tiszta és csendes járművel bővítheti a hazai állományt.
A kizárólag elektromos hajtású hazai flotta már több mint kilencvenezer darabos, 2020 óta a tizenegyszeresére bővült. A klímabarát gépkocsik elterjedésével nemcsak a levegőszennyezés és zajterhelés csökken, üzemeltetésük-karbantartásuk is olcsóbb, mint a benzineseké.